Nem akar gyomorrákos lenni? Szedjen fájdalomcsillapítót!

Az aszpirin vagy az ibuprofen akár csak kis dózisban való szedése megvédhet a gyomorrák kialakulásával szemben, állítja egy frissen megjelent brit tanulmány.

Azoknál, akik az elmúlt 12 hónap során legalább egyszer vettek be aszpirint, 36 százalékkal csökkent a gyomor középső és alsó részein elhelyezkedő daganat kialakulásának esélye azokhoz képest, akik nem szedtek fájdalomcsillapítót. A nem-szteroid típusú gyulladásgátlók csoportjába tartozó ibuprofen hasonló szedése 32 százalékkal csökkentette a kockázatot, olvasható a British Journal of Cancer folyóiratban megjelent tanulmányban.

A daganatok elleni védelem a fájdalomcsillapító adagjával egyenes arányban nőtt. "Azt találtuk, hogy a gyomor középső és alsó részeinek daganata ritkábban fordult elő azokban, akik aszpirint szedtek, és a kockázat annak függvényében csökkent, hogy milyen rendszerességgel szedték a gyógyszert" - mondta el Christian Abnet, az Amerikai Onkológiai Intézet munkatársa. "Érdekes módon az eredmények alapján a gyomor felső részében és a nyelőcsőben elhelyezkedő daganatok előfordulása nem csökkent, így fontos lenne az adatok további elemzése, hogy esetlegesen bebizonyítsuk az ellenkezőjét."

Azonban Lesley Walker, a Brit Rákkutató Intézet munkatársa arra figyelmeztet, hogy túl korai lenne mindenkinek javasolni a fájdalomcsillapítók szedését. "Túl korai mindenkinek javasolni, hogy szedjen aszpirint a daganatok megelőzésére. A potenciálisan halálos daganatok esetében kulcsfontosságú a megelőzés, ám további kutatásokra van szükség, hogyan lehet egyensúlyban tartani a mellékhatásokat és jótékony hatásokkal. A Brit Rákkutató Intézet arra buzdítja az embereket, hogy beszéljenek orvosukkal, mielőtt elkezdenének rendszeresen aszpirint szedni."

Abnet hozzátette: "A nyelőcső-, illetve gyomorrák diagnózisát követően nagyon alacsony az ötéves túlélés, így nagyon fontos a megelőzés és annak felderítése, az aszpirin valóban egy lehetséges szer-e a megelőzésben."

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!