Magunkat szinte biztosan nem tudjuk csiklandozással nevetésre bírni, a kutatók szerint ennek kulcsa pedig az agy egyik fontos területe, amely előre megjósolja mozdulataink következményeit. Ezzel ugyanis „kikapcsolja” a csiklandós érzést, és így gyakorlatilag lelövi a poént – számolt be a tudományos magyarázatról az IFL Science.
Kapcsolódó cikk
Csiklandozás – kétféle verziója létezik
A csiklandozás nem minden esetben ugyanaz az élmény. A szakemberek két fő típusát különböztetik meg.
- Az egyik az úgynevezett knismesis, amelyet egy nagyon enyhe érintés vált ki, például amikor egy toll vagy egy rovar végigsiklik a bőrünkön. Ez inkább furcsa, bizsergető érzést okoz, mintsem nevetést, ugyanakkor fontos szerepe lehet abban, hogy észrevegyük a testünkre kerülő apró élőlényeket vagy egyéb ingereket.
- A másik típus a gargalesis, vagyis a klasszikus csiklandozás. Ez váltja ki a nevetést, amikor valaki például a hónaljunkat, az oldalunkat vagy a talpunkat csiklandozza.
A biztonságérzet is fontos
Érdekes módon nem minden érintés vált ki csiklandozó érzést. A kutatások szerint a társas helyzet és a bizalom is meghatározó szerepet játszik. Ha olyan ember csikiz meg, akiben megbízunk és akinek a közelében biztonságban érezzük magunkat, az aktiválhatja a hipotalamuszt, amely az érzelmi és stresszreakciók szabályozásában is részt vesz. Ez magyarázhatja, hogy ugyanaz az érintés egy szeretett személytől játékosnak és szórakoztatónak tűnhet, míg egy idegentől kellemetlen vagy akár ijesztő lehet.
Mire jó a csiklandozás?
A tudósok máig nem tudják teljes bizonyossággal, hogy miért alakult ki a csiklandozás az evolúció során. Az egyik elmélet szerint a csiklandozás a társas kapcsolatok és a kötődés erősítését szolgálja. Más kutatók úgy vélik, ez segítheti a gyermekeket a humorérzék és a szociális készségek fejlődésében.
Miért nem tudjuk magunkat csikizni?
Ennek tudományos magyarázata, hogy az agyunk folyamatosan előrejelzi a saját mozdulataink következményeit. Amikor a kezünkkel megérintjük a testünket, pontosan tudjuk, mikor és hol fog bekövetkezni az érintés, ezért az agy nem tekinti azt váratlan ingernek. Tehát mivel az agyunk előre tudja a poént, így nem tudjuk saját magunkat meglepni.
A jelenséget egy speciális csiklandozógéppel is vizsgálták. A résztvevők egyik kezükkel egy kart mozgattak, amely egy másik eszközön keresztül megérintette a másik tenyerüket. Amikor az érintés azonnal követte a mozdulatot, alig éreztek csiklandozást. A kutatók azonban mesterséges késleltetést iktattak be a rendszerbe. Minél hosszabb volt a késés – egy, két vagy három másodperc –, annál csiklandósabbnak érezték az érintést a résztvevők. Az eredmény arra utal, hogy amikor az agy már nem tudja pontosan előre jelezni az érintés időpontját, az inger ismét váratlanná válik, és megjelenhet a csiklandozó érzés. A kulcs tehát a meglepetés.
