Kiállítás hús-vér emberekből

Nemrég nyitotta meg kapuit az a bizarr és egyben lenyűgöző anatómiai tárlat, amelynek tárgya az emberi test. A kiállítási "tárgyak" igazi hús-vér emberek. A preparátumok speciális eljárással készültek. A kiállítás nevel, tanít és elkápráztat.

BODIES - A kiállítás

Ez a lélegzetelállító anatómiai tárlat New York-i, londoni, washingtoni, Mexico City-i, amszterdami és prágai sikere után érkezik Budapestre. Eddig már több mint nyolcmillió embernek nyújtott lehetőséget megismerkedni az emberi test anatómiájával. A valódi emberi testekből készült, újszerű, polimeres eljárással tartósított preparátumokat tanulmányozhat az érdeklődő. A kiállítás hasznos információkkal szolgál többek között arról is, hogyan őrizhetjük meg egészségüket, és hogyan élhetnénk egészségesebben.

Csillag András professzor, a kiállítás fővédnöke a nem szokványos kiállítás megnyitóján említette: "Ami a kiállításon látható, az mi magunk emberek vagyunk."

"A kiállításnak nem csak a laikusok, hanem az orvostanhallgatók számára is tud újat mutatni. Ilyen izgalmas megközelítésben, ebben a formában, ilyen bemutatási módban és ilyen alakban még sokan nem tekinthettünk önmagukra - önmagukba" - hangsúlyozta a professzor.

A kiállítás arra is felhívja a figyelmet, hogy a legősibb orvosi tárgy az anatómia ma is mennyire aktuális.

A nagyközönség számára meglepő, szokatlan, bizarr, de ugyanakkor nevelő, mert olyanra tanít, amiről mindannyian jó, ha tudunk, és tisztában vagyunk: testünk felépítése, szerkezete és bizonyos értelemben véve működésének szabályai.

Művészet és a tudomány

A tárlat egy szimbiózis, ahol összekapcsolódik a művészet és a tudomány.

"Testünk a legdrágább kincsünk, ez az egyetlen tulajdonunk, amit születésünktől halálunkig magunkkal hordozunk" - hangsúlyozta Roy Glover, a Michigani Egyetem nyugalmazott sejtbiológia professzora - ezért fontos, hogy megértsük működését - tette hozzá a professzor.

A kiállítás olyan leplezetlenül tárja elénk valónkat, ahogy eddig még nem találkozhattunk vele. A tárlat ismeretterjesztő hatása felbecsülhetetlen. A nevelő célzatú kiállítás azt szeretné elérni, hogy mindenki úgy gondoljon magára, ahogy eddig még soha sem.

Kilenc galéria a testünkből

"A testünk sokkal bonyolultabb és drágább készülék, mint bármelyik modern elektronikai műszer" -említette tárlatvezetéskor az amerikai professzor. A látogatók egészen különleges módon "nézhetnek szembe" önmagukkal.

A kilenc galériában több mint kétszáz preparált szerv és egész test mutatja be, milyen hihetetlenül összetett rendszert alkotnak testünk csontjai, izmai, idegei, véredényei és szervei. A tárlaton végighaladva megtanuljuk azt is, hogyan tudunk jobban vigyázni testünkre, egészségünkre.

A kiállításon szembenézhetünk olyan betegségekkel, mint a stroke, emlőrák, májzsugorodás, vagy éppen megnézhetjük a dohányos ember tüdejét. Az egyik teremben pedig kezünkbe vehetünk egy igazi emberi májat, agyat, vesét vagy izmot is.

A kiállítási "tárgyak" létrehozása

A tárlat alatt szembesülhetünk azzal, hogy egy briliáns preparációs technikának és egy innovatív bemutatási módnak köszönhetően a "holt" anyag "élővé" válik.

A preparátumokat újszerű, polimeres eljárással tartósították. Első lépesben kivonták a vizet és minden olyan anyagot, amitől az tovább romlana.

Ezután egy folyékony szilikon oldatba helyezték a testeket, testrészeket, ami bele ivódik a szövetekbe. Ez az anyag a sejteket is átjárja, mivel a sejtmembránon is képes áthatolni. Így minden egyes üreg és sejt feltöltődött ezzel a speciális szilikonnal. Ezt követően egy katalizátor segítségével kivonták az oldószert a szilikonból, és létrejött az általunk is ismert kemény halmazállapotú szilikon. Amikor a szilikon megkeményedik, akkor természetes állapotában látszanak a szervek és az izmok. Ilyenkor - igény szerint - tovább lehet festeni őket, vagy egyéb preparálási módszereknek alávetni.

A kiállított testek tulajdonosai természetes halállal halt emberek, akik még életükben felajánlották testüket a tudomány céljára. Az amerikai professzor elmondása szerint a tetemeket a kínai Daliani Orvosi Egyetem laboratóriumából kapták.

Aki megtekinti a kiállítást, más szemléletű ember lesz az "exit" tábla elhagyása után.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.