Ilyen lesz az egészségügy a jövőben

Vajon elvégezheti egy robot a műtét utáni rehabilitációt, úgy, hogy a terapeuta több ezer kilométerről figyeli a gyógyulást? Miért lehet jó ötlet a digitalizált receptfelírás az orvosnak, betegnek és persze a finanszírozónak egyaránt? Kinek, mikor és hogyan érdemes befektetni a digitális egészségügybe? Izgalmas kérdések, viták és valódi válaszok várják a résztvevőket a digitális egészségügy első hazai konferenciáján, 2020. február 27-én.

A 2020. február 27-én startoló Digital Health Summiton olyan szakmai viták bontakoznak ki, amelyek nemcsak a távoli jövő egészségügyi ellátását érintik; az egészségügyi digitalizáció eredményei ugyanis - a startupok világához hasonlóan - rendkívül hamar képesek kitágítani a jelenkori rendelők kereteit és alapjaiban átalakítani szokásainkat, sőt a teljes egészségügyi szektor működését.

Minden, amit ma tudhatunk a jövő egészségiparáról

A Novartis és jogelődjei az elmúlt 250 évben számos innovatív, az emberiség fejlődését segítő termékek létrehozásában játszottak komoly szerepet, így nem meglepő, hogy a svájci vállalat az egészségügy digitalizációs forradalmából sem kíván kimaradni. A jelenlegi stratégia a digitális technológiák, Data Science, a Big Data és a mesterséges intelligencia alkalmazását célozza meg; a jelentős innováció, valamint a startupokkal való szoros együttműködés megváltoztathatja nemcsak a gyógyászat egyes területeinek működését, de végső soron magát a Novartist is. A gyógyszergyárak és egészségügyi szolgáltatók digitalizációjának kihívásaira, az iparág átalakulásával kapcsolatos várakozásokra, illetve az eddig elért sikerekre,eredményekre fókuszáló vitán Bartek Madej, innovációs igazgató képviseli a Novartist; Dr. Pénzes János a Richter Gedeont, a beszélgetés moderátora pedig az Egis Gyógyszergyár részéről Ábrahám Attila lesz. Gyógyszeripari megközelítést még egy előadás során is hallgatunk, Horváth Szilvia az Egis képviseletében arról tart előadást, vajon tényleg a középpontba kerülhet-e a beteg.

A technológiai innovációk az egészségügyet is érintik. Fotó: Getty Images
A technológiai innovációk az egészségügyet is megreformálják. Fotó: Getty Images

Valódi szenzáció várható a rendezvényen, az EKSO Bionics ugyanis nem pusztán szavakkal akarja bizonyítani innovációjának hasznosságát, ezért működés közben mutatják be az általuk fejlesztett "exo-skeleton" készüléket. Ez a legújabb technológia segítségével támogatja a gerincbetegek felépülését, és lehetővé teszi az előírt terápia eredményességének nyomon követését távolról, akár több ezer kilométerre a betegtől. A demonstrációt követően az Ekso Bionics alelnöke Stephan Aderhold, és a kapcsolódó hálózati szolgáltatást biztosító Vodafone Magyarország elnöke, Amanda Nelson beszélgetnek Pete Gábor (Vodafone Hungary) moderálásával a technológiai lehetőségekről és korlátokról a Magyar Rehabilitációs Társaság elnökével, Dr. habil Fazekas Gáborral (PhD).

A digitalizáció térhódítása elkerülhetetlen és új dimenziókat nyit meg a hazai egészségügyben is. A betegek egészségügyi adatait egységesítő EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) létrehozása hatalmas mérföldkő volt a hazai egészségügyi szolgáltatások digitalizálásának folyamatában. Szabó Bálint (Állami Egészségügyi Ellátó Központ, EESZT főosztályvezető) a rendszer további fejlesztésével járó lehetőségeket mutatja be, amelyek hozzájárulnak az egészségügy megújulásához és korszerűsítéséhez, felgyorsíthatják az ellátást, biztonságosabbá tehetik a gyógyszerezést. A hatékony, azonnali információcserével elősegítik a rendszer átláthatóságát, így biztosítva a legmagasabb szintű támogatást az ellátottak részére.

Az Országos Mentőszolgálat is számos lépést tett az új világ felé, irányt mutatott a magyar egészségügyi intézmények számára; sőt, számos sikeres projekttel bizonyította, hogy a digitalizáció nem egy távoli cél, hanem a holnap modern egészségügyi folyamatainak alappillére, amelyet azonban a jelenben kell megteremteni. Hogyan fejleszthető hatékonyan a digitális ökoszisztéma építése a magyar egészségügyben és az egészségiparban? Milyen problémákat old meg a digitalizáció, és mi lesz szerepe a közegészségügyi fejlesztések megvalósítása során? A rendezvény egyik kiemelt beszélgetésének résztvevői, Dr. Csató Gábor (OMSZ), Dr. Csiki Zoltán (EFFHÁT, EMMI), Dr. Szócska Miklós erről vitatkoznak Szolnoki Szabolcs (Tel Avivi Magyar Nagykövetség) moderálásával.

A közeljövőben a páciensek már egyértelműen a magasabb színvonalú, költséghatékony, mégis személyre szabott gondozási, kezelési módokat fognak előnyben részesíteni Kiemelten fontos szempont lesz tehát, hogy az orvosok biztonságos digitális technológiákat használhassanak a döntéselőkészítés, illetve a kommunikáció, adatkapcsolat során. Mezei Fruzsina és Mezei Rudolf az Omron Magyarország által gondozott, a gyakorlatban már sikeresen működő digitális platform alapján mutatjuk be a működési modelljüket, illetve beszámolnak az elért eredményekről, és tapasztalataikról.

Az úgynevezett okos kütyük, azaz speciális képességekkel felruházott és a hálózaton keresztül egymáshoz, illetve más rendszerekhez kapcsolódó eszközök szintén komoly segítséget jelenthetnek az egészségügyben, feltéve persze, hogy a megfelelő módon és a megfelelő célra alkalmazzák őket. Az új-generációs eszközök hatékony egészségügyi alkalmazásáról szóló, Garam Tamás (Novartis Hungária) és Szabó Bálint (ÁEEK) részvételével megrendezésre kerülő beszélgetést Dr. Rajnai Zoltán moderálja.

A startupok, innovatív vállalkozások szerepe megkérdőjelezhetetlen az egészségiparban is. A rendezvény délutáni szakaszában először a kockázati tökét kezelő befektetők, Balogh Péter (Baconsult), Bugár Csaba (MFB Invest) és Tánczos Péter (Euroventures) vitatják meg az üzleti lehetőségek realitását Málnay Barnabás vezetésével. A vállalkozók, innovátorok természetesen más szemszögből látják a folyamatokat: az elindulás nehézségeiről, a növekedés korlátairól, és a nemzetközivé válás izgalmairól beszélnek a legsikeresebb hazai egészségügyi startupok, a DiabTrend, Oncompass és a Foglalj Orvost képviselői.

Izgalmas vitákra és inspiráló gondolatokra számíthatnak tehát az első hazai digitális egészségügyi konferencia résztvevői, akik választ kaphatnak a digitális egészségüggyel összefüggő összes kérdésükre, sőt, személyesen vitathatják meg elképzeléseiket az előadókkal a helyszínen. A szervezők célja, hogy állandó fórumot teremtsenek a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők számára.

Digital Health Summit - Magyarország első digitális egészségügyi konferenciája

Időpont: 2020. február 27.

Helyszín: Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.

Regisztráció: https://dh.ap.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!