Gyulladásos betegségeket vizsgálnak magyar kutatók

A jelentős társadalmi és gazdasági terhet jelentő gyulladásos és degeneratív betegségek kialakulását és azok célzott terápiás lehetőségeit vizsgáló négyéves kutatási program indult a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Elképesztő, amit a szegedi kutatók megalkottak.

Az új koncepció alapján, szoros együttműködésben, multidiszciplináris megközelítéssel folyó kutatásokban biológusok, mérnökök, informatikusok, kutatóorvosok és klinikusok vesznek részt. Az elmúlt években az elért eredmények gyors, gyakorlatorientált humán gyógyászati vagy ipari hasznosítását lehetővé tevő szemléletmódot honosítottak meg az egyetemen. A kutatók elsődleges célja a vizsgált betegségek kialakulásához vezető folyamatok rendszerszintű, nagy felbontású elemzésével új gyógyszertámadáspontokat azonosítani, melyeket aztán specifikus terápiával befolyásolhatnak.

Gyulladásos és degeneratív betegségeket vizsgálnak Szegeden.
Gyulladásos és degeneratív betegségeket vizsgálnak Szegeden. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A projekt egyik kiemelt célja az emberi bőrben és a tápcsatorna hámszövetében zajló folyamatok megértése, valamint ezek gyulladásos betegségekben betöltött szerepének feltárása. A szegedi kutatók a közelmúltban azonosítottak egy, a pikkelysömör kialakulásában szerepet játszó folyamatot. Ezekre az eredményekre alapozva Európában először tanulmányozták a betegség sejtterápiás kezelésének lehetőségét I-es fázisú klinikai vizsgálatok keretében.

A projekt másik fókuszpontja az életminőséget jelentősen rontó neurológiai kórképek kialakulásának megértése. A kóros folyamatok nagy felbontású, valós idejű megfigyelése elvezethet a sejttípusra specifikus terápiás támadáspontok azonosításához és célzott kezeléséhez.

A kutatók vizsgálják a gombás fertőzés szerepét egyes betegségek kialakulásában, a gombaellenes szerekkel szembeni rezisztencia kialakulásának molekuláris mechanizmusát, valamint keresnek olyan célpontokat is, melyek alkalmasak új terápiás lehetőségek kidolgozására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!