Egy hónapja robbant a hír az interneten, miszerint Sergio Canavero olasz idegsebész két éven belül levezényelné egy jól felkészített sebészcsoporttal együtt az első emberi fejátültetést. A szakértők egy része nem csak etikailag tartja vitathatónak az ötletet, hanem szakmai szempontból is: sokan orvosi felkészületlenséget emlegetnek, mások azt, hogy a fej tulajdonosa képtelen lenne kezelni azt, hogy új testet kapott. A kérdés, mekkora sokkot élhet át a szervezet egy ilyen műtétet követően.
Ahhoz, hogy erre válaszolhassunk, vissza kell ugranunk az időben pár évtizedet. Canavero nevének említésekor ugyanis rögtön felmerül azon orosz tudós neve, aki transzplantációs kísérleteivel számos kutatót inspirált és borzasztott el egyidejűleg. Vlagyimir Demikhov a huszadik század második felében végezte kísérleteit, igaz, emberek helyett kutyákon: nem pusztán levágott kutyafejeket illesztett fejetlen kutyatestekre, hanem kutyák fejét és mellső végtagjait próbálta fejetlen testekre illeszteni, illetve kétfejű kutyákat hozott létre.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Kutyák fejével már kísérletezett
A kutató mintegy 20 kutya fejével kísérletezett. Egyik állat sem bírta túlságosan sokáig a kegyetlen valóságot: általában 2-6 napot éltek még túl az autojektoron, illetve az új testben, egy rendhagyó, 29 napos esetet leszámítva. A problémákat és végül a halált minden egyes esetben a szervezet immunreakcióit okozták.
Demikhov munkája már csak azért is jelentős befolyással bírt a transzplantációk további fejlődésére, mert az orosz kutató sokat kísérletezett az immunszupresszív gyógyszerekkel , és mert saját bevallása szerint kutatásait azért végezte, hogy jobban lehessen látni a transzplantációval kapcsolatos problémákat, mielőtt embereken kezdenénk el végezni ezeket. Nem meglepő, hogy munkájáról hallva amerikai tudósok is elkezdtek kutyákkal kísérletezni Amerikában (ilyen volt például Dr. Norman Shumway a Stanfordról vagy Dr. Richard Lower a Medical College of Virginiáról). A feljegyzések szerint a kutyák zavarodottak voltak és többször megharapták a körülöttük lévő ápolószemélyzetet.
Ugyanilyen zavarok és agresszív viselkedés követte egy clevelandi kutatócsoport munkáját: a Robert J. White vezette csoport 1970 márciusában majmokkal végeztek fejtranszplantációs kísérletet. A majom kilenc napig volt képes létezni régi fejjel és új testtel, mindemellett képes volt szagolni, hallani és látni is, a feljegyzések szerint viszont igen agresszíven reagált környezetére. Dr. White 2001-ben megismételte a kísérletet, feljegyzéseiben azonban azt írja: emberekkel a fejtranszplantációs kísérletet csak akkor végezhetjük el, amikor már az orvosi technológia sokkal magasabb szinten van, valamint nemcsak erkölcsileg, hanem társadalmilag is "megágyaztunk" egy ilyen procedúrának: valamint felvetette a kérdést, hogy minek tarthatunk jobban egy ilyen műtétet: a fej (illetve az agy) transzplantációjának vagy a testének?
Ilyen háttérrel már sejthetjük, hogy az emberi fej transzplantációja szakmailag, emberileg, erkölcsileg rengeteg problémát vet fel, talán többet is, mint amivel 2015-ben képesek lennénk megbirkózni. Canavero azonban hajthatatlan: már 2013 júliusában beszámolt tervéről a nagyközönségnek. A Head Anastomosis Venture with Cord Fusion nevű projekt (amelyet az első három szó rövidítése után HEAVEN-nek, illetve egy másik projektleírásban GEMINI-nak is hívott) összefoglalójában azt mondja: a legnagyobb technikai kihívás a donor és a fogadótest gerincvelőjének összekötése. Becslései szerint a sikeres műtéthez 100 sebésznek kell mintegy 36 órán keresztül dolgoznia a testen, a műtét becsült költsége pedig 12,8 millió dollár körül mozog. Minderről nagy lelkesedéssel többet is elmondott a TEDx Limassol 2014 konferencia alkalmával is, valamint könyvet is publikált róla.
A műtét viszont hiába zajlik Valerij Szpiridonov teljes beleegyezésével és hozzájárulásával: a 30-éves informatikus azon ritka Werdnig-Hoffman kórban szenved, amelynek hatására izmai folyamatosan sorvadnak el, gyógymódra pedig a tudomány jelenlegi állási szerint esélye sincsen. Az orosz ortodox egyház a nyilvánosság előtt is kikelt az ötlet ellen: szerintük azért Isten elleni cselekedet Canavero műtétje, mert az informatikus fejét egy olyan testre illesztenék, amelynek már van lelke.
Nem más, mint élveboncolás?
Az orvosszakma azonban más elvi alapokon háborodott fel. Érdekes módon pont a korábban említett majomkísérleteket végző Robert J. White kelt ki ellene a leghangosabban, de az állatkísérletek ellen kampányoló amerikai szervezet, a The People for the Ethical Treatment of Animals is úgy véli, Canavero munkássága az élő szobra az élveboncolás intézményének.
Sokan mások Mary Shelley Frankenstein történetével hasonlítják össze az ötletet. Míg Frankenstein szörnyének az identitás és ezen túllépve a megfelelő partner megtalálása volt a problémája (csak felületesen érintve a történetet), a kérdés inkább az, hogy miként képes egy fej, agy és öntudat gazdája kezelni a tényt, hogy nem a megszokott testben létezik, nem a megszokott anyagcserével, reflexekkel és tulajdonságokkal, egy olyan testben, amely nem biztosítja számára a megszokott emlékeket és mindezen disszociáció milyen mentális problémákat hoz elő az állatkísérletekben már jól tapasztalható agresszión kívül. Mindezen problémákra csak akkor kezdhetünk el válaszokat keresni, ha Szpiridonov túléli a műtétet és a fizikai vizsgálatokat követően mentális állapota is megfigyelhető hosszú távon.
(Az mindenesetre biztos, hogy a testtel kapcsolatos disszociációs probléma sokkal kisebb hőfokon ugyan, de megfigyelhető virtuálisvalóság-felszerelésekkel: a VR-be belépve ugyanis megfigyelhető az, hogy egyes emberek nem képesek átélni és megélni azt, hogy egy másik testben léteznek: ezen zavarok hatásai pedig úgy figyelhetőek meg rajtuk, hogy sem testüket, sem fejüket nem kell eltávolítani.)
Legjobban: