Egy barlangban kutatják a pandémia hatásait

Vasárnap 14 önkéntes negyven napra elvonult a franciaországi Lombrives-barlangba Christian Clot francia-svájci kutató irányításával. A kísérlet célja az ember adaptációs képességének tesztelése.

Milyen érzelmi hatással van a pandémia az egészségügyi dolgozókra? Részletek itt.

Egy évvel a koronavírus-pandémia miatti első általános karantén után a 27 és 50 év közötti önkéntesek tudományos célból bezárkóztak Európa egyik legnagyobb barlangjába, ahol a világtól teljesen elzárva, a föld alatt fogják eltölteni a következő negyven napot. "Az idő- és térérzéküket vesztett ember adaptációs képességeit fogjuk tanulmányozni, amely alapvető kérdéssé vált az egészségügyi válságban" - mondta a kísérlet előtt a misszióvezető.

Egy barlangban elzárkózva vizsgálják önkénteseken a koronavírus-pandémia miatti karantén hatásait
Egy barlangban elzárkózva vizsgálják önkénteseken a koronavírus-pandémia miatti karantén hatásait. Fotó: illusztráció, Getty Images

A kutató és az általa kiválasztott hét férfi és hét nő pedálos áramfejlesztő generátorral fogja a szükséges áramot kitermelni óra, telefon és természetes fény nélkül a 12 fokos hidegben és 95 százalékos páratartalmú földalatti barlangban. A szenzorokkal felszerelt önkénteseket, illetve a reakcióikat mintegy harminc tudományos szakember figyeli folyamatosan a föld felett.

A kísérlet elsősorban azért világpremier, mert korábban a hasonló jellegű missziók célja az emberi test pszichológiai ritmusának tanulmányozása volt, ezúttal azonban azt vizsgálják, hogy az időérzék elvesztése milyen hatással van az ember emocionális és kognitív funkcióira. Az önkéntesek mindegyike francia, van köztük ékszerész, orvos és biztonsági őr. Korábban nem ismerték egymást, illetve valamennyien ingyen vesznek részt a kísérletben.

A barlangban három különválasztott teret alakítottak ki, egyet a pihenésre, egyet általános élettérként, egyet pedig a helyszín topográfiájának tanulmányozására. A barlangba négy tonna élelmiszert és vizet, valamint egyéb olyan felszereléseket vittek le előzetesen, amelyekkel a 15 ember negyven napig teljesen el tudja magát látni. A Deep Time projekt 1,2 millió euróba került, amit Christian Clot szponzorálásból biztosított.

Hogyan befolyásolhatja a vakcinák hatékonyságát az újfajta koronavírus-variánsok megjelenése? A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.