Ebből kiindulva a kutatók számos elmélettel álltak elő azzal kapcsolatban, hogyan járhat a depresszió, vagy az ezzel kapcsolatos viselkedések, valamilyen evolúciós előnnyel.
A depresszió evolúciós szerepét vizsgáló korábbi kutatások arra összpontosítottak, hogyan befolyásolja a viselkedést a társadalmi kontextusban. Andrew Miller és William P. Timmie, a Winship Rákkutató Intézet pszichiáterei azonban a szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban másképp közelítik meg a kérdést, a depressziót a fertőzésekkel szembeni ellenállással próbálják összefüggésbe hozni. Azt feltételezik, hogy a depressziót elősegítő genetikai variációk azért jelentek meg az evolúció során, mert segítették elődeinket a fertőzések elleni küzdelemben.
Miller arról számolt be, hogy a depresszióval kapcsolatba hozható genetikai variációk többsége befolyásolja az immunrendszer működését. A kutatók évtizedek óta tudják, hogy a depresszió összefüggésben áll a gyulladással, vagy az immunrendszer túlműködésével. A depresszióban szenvedő emberekben gyakran magasabb a gyulladás szintje, még akkor is, ha nem küzdenek fertőzésekkel. A gyulladásos markerek magas szintje mégsem elkerülhetetlen következménye a depressziónak.
A kutatók alapfeltevése az volt, hogy a depresszió és az ezt serkentő gének nagyon alkalmasak voltak arra, hogy megvédjék az embereket, különösen a gyerekeket, a fertőzések okozta halálozástól az őskori környezetben, bár ezek a viselkedések nem segítettek a más emberekkel fenntartott kapcsolatokban.
A fertőzés az emberiség korai történelmében az egyik első haláloknak számított, ezért a fertőzés túlélése lényeges meghatározója volt annak, hogy valaki tovább tudta-e örökíteni génjeit. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy az evolúció és a genetika összekapcsolta a depressziós tüneteket és a pszichológiai válaszokat, amelyek a fertőzés okozta halálozás csökkentése alapján választódtak ki. A láz, a kimerültség/inaktivitás, a társadalmi érintkezés kerülése és az anorexia tehát mind-mind adaptív viselkedésnek tekinthető, amelyek a fertőzés elleni küzdelmet hivatottak elősegíteni.
Az új elmélet a jövőben irányt mutathat a depresszió genetikai, pszichológiai és klinikai kutatásaiban, különösen a gyulladásra vonatkozó biomarkerek tekintetében, amelyek előre jelezhetik, hogy egy adott személy a különféle kezelésekre depresszióval reagál-e.
