Az okos kütyük még fogyni is segíthetnek

A Medicine & Science in Sports & Exercise című folyóiratban megjelent tanulmány szerint nagymértékben segíti az egészséges életmódra átálló felnőtteket a kitartásban, ha egy PDA segítségével naponta kapnak valamiféle visszajelzést az eredményeikről.

A Pittsburgh Egyetem kutatói 189 túlsúlyos felnőttet követtek nyomon fél éven keresztül, akiket három különböző csoportba osztottak. Az első csoportba tartozókkal kapcsolatos észrevételeket csupán papíron rögzítették, a második és harmadik csoportét pedig PDA segítségével (egy kisméretű mobileszköz, mely főleg személyes információk tárolására és feldolgozására szolgál), közülük azonban csak az utóbbiba tartozók kaptak naponta visszajelzést az általuk elért eredményekkel kapcsolatban. A visszajelzések lehettek elismerőek, dicsérőek, vagy ha arra volt szükség, bátorítóak, biztatóak.

A vizsgálatok során kiderült, hogy azok a felnőttek, akik PDA-n keresztül ilyen üzeneteket kaptak, sokkal könnyebben tartották magukat edzéstervükhöz, és így súlyukból is kevesebb nehézség árán adták le a kívánt mennyiséget.

"A napi visszajelzések nem csak arra jók, hogy segítenek összeállítani a megfelelő edzéstervet, hanem arra is, hogy a fogyni vágyóknak segítenek kitartani a nehéz pillanatokban, mivel azt üzenik, hogy valaki figyel rájuk, és segíti őket abban, hogy elérjék céljukat" - nyilatkozta Dr. Molly Conroy, a tanulmány szerzője. Akinek nincs PDA a birtokában, az az okostelefonos alkalmazásokat is bevetheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra