A férfiak memóriája rosszabb, mint a nőké

Az idősebb férfiak rosszabbul teljesítettek a kognitív képességeket és a memóriát vizsgáló teszteken, mint a hasonló életkorú nők - derítette ki egy új kutatás, amely azonban azt is megállapította, hogy ez nincs összefüggésben a demenciával és az Alzheimer-kórral.

A JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői a memóriát, az agystruktúrát és az agyban lévő, az Alzheimer-kórral összefüggő plakkok meglétét vizsgálták. A szakemberek célja az volt, hogy összehasonlítsák ezeknek a tényezőknek a változását az életkor előrehaladtával, illetve megfigyeljék az alakulását a két nem esetében.

A szakemberek emellett egy APOE e4 nevű gén hatását is vizsgálták, melyet korábban már összefüggésbe hoztak az Alzheimer-kór kialakulásával. A gén „előrébb hozhatja” az Alzheimer-kór megjelenését.

A kutatásban 1246, 30 és 95 év közötti férfi és nő vett részt, akik agyát PET- és MRI-vizsgálatnak vetették alá, emellett memóriateszteket is kitöltettek velük. A résztvevőket négy csoportba osztották, aszerint, hogy melyik nembe tartoztak, illetve hogy hordozták-e az APOE e4 gént vagy sem.

Gondolta volna, hogy egy vitamin hiánya is ronthatja a memóriánkat? Melyik vitamin? Itt megtudhatja!

Dr. Clifford R. Jack Jr., a tanulmány vezető szerzője és csapata a vizsgálati eredmények elemzése során megállapították, hogy 30 éves korunktól folyamatosan romlik a memóriánk, és az alsóbb hippokampusz tömege is csökken, vagyis az agy struktúrája is változik.

Az agykutatás alapján az idős férfiaknak rosszabb a memóriája

Összességében a 40 éves férfiaknak rosszabb volt a hippokamusz tömege is kisebb volt a hatvan éves férfiaknál, mint a hatvan éves nőknél. Az azonban, hogy hordozták-e az APOE e4 gént vagy sem, semmilyen módon nem befolyásolta az eredményeket.

A szakemberek szerint ezek a kutatási eredmények hozzájárulhatnak az Alzheimer-kór jobb megértéséhez, illetve ahhoz, hogy hogyan változik az agy struktúrája az életkorunk változásával.

„Az öregedés biológiájának jobb megismerése, a normális meghatározása hozzájárulhat ahhoz, hogy új kutatásokat is elvégezzünk. Az új kutatások pedig akár új terápiás lehetőségeket is felfedezhetnek az öregedéssel összefüggő súlyos betegségek kezelésére” – foglalta össze dr. Charles DeCarli, a tanulmánnyal összefüggő írásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!