1 óra játék - 1 cm mínusz!

Egyes tanulmányok szerint az ismételt ütközések és a védőfelszerelés súlya olyan mértékű nyomást gyakorolhat az amerikai focit játszó sportolók gerincére, hogy az átmeneti hosszcsökkenést okozhat.

Korábbi vizsgálatok már igazolták, hogy a gerincre nehezedő gravitációs nyomás hatására a testmagasság akár 1 százalékkal is csökkenhet a nap végére, de szerencsére ez alvás alatt helyreáll. Amerikai kutatók ezúttal 10 (amerikai) focit játszó gimnazistánál vizsgálták a gerincre ismételten hosszanti terhelést jelentő erők hatását (védekezés és egyéb manőverek során). Minden játékos magasságát megmérték egy mérkőzés előtt és után. Játék előtt az átlagmagasság 176,56 cm volt, míg utána 175,81 cm.

"Ez azt jelenti, hogy minden focit játszó gimnazista magassága egy játék alatt majdnem 1 cm-el csökken" - mondta Bryan J. Campbell, a cikk szerzője. "Ennek a csökkenésnek a hátterében állhat az időnkénti komoly összenyomásból adódó igénybevétel, valamint a folyamatosan fennálló, ám nem olyan kifejezett nyomás, mely a védőruházat viseléséből adódik. Egy olyan játékban, mint a futball, egy centitméter jelentheti a győzelmet hozó passzt vagy egy gól kivédését" - mondta Campbell.

"A nem megfelelő folyadékbevitel szintén magyarázhatja ezt a jelenséget, a csigolyákból ozmotikus hatásra kiáramló folyadék révén" - nyilatkozta a szakember, aki szerint további kutatások szükségesek a kérdés eldöntésére. A vizsgálat eredményeit a héten mutatták be a Sportorvosi Kollégium éves ülésén Indianapolisban.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.