Vásárlás a legjobb terápia?

Azokat, akik imádnak vásárolni, sokszor magányos emberekként festik le, olyanokként, akik valamiféle ürességet próbálnak kitölteni azzal, hogy újabb és újabb dolgokat szereznek be, miközben emiatt egyre elszigeteltebbé válnak. Pedig ez terápia is lehet.

A című folyóirat online kiadásában megjelent tanulmányból kiderül, hogy a sok esetben felesleges vásárlás nem mindig a magányosságból fakad, hanem lehet pozitív előjelű is. A kulcskérdés az, hogy miért szeret valaki vásárolni, állítja írásában Rik Pieters, a holland Tilburg Egyetem marketing tanszékének professzora, aki arról is beszámol, hogy az általa "boldog hedonistának" nevezett vásárlók kevésbé hajlamosak a magányosságra.

Érdekesség, hogy a vásárlásmánia nem csak a nőket érinti, sőt! Egy kutatás szerint, bár a vásárlásmánia tényleg gyakoribb nőkben, mint férfiakban, az eltérés nem jelentős: a nők 6, a férfiak 5,5 százaléka tartozik ebbe a csoportba. A kutatásról további részleteket itt olvashat !"Nem jó ötlet csak azért vásárolni, hogy az ember boldogabbnak érezze magát, vagy, hogy több tulajdona legyen, mint másoknak; ugyanakkor kizárólag a vásárlás öröméért vásárolni nem feltétlenül tűnik negatívnak"- fejtette ki Pieters, aki hat éven keresztül gyűjtött adatokat 2500 holland vásárlótól, akikkel folyamatosan készített interjúkat, melyekben kitért a tárgyaktól való függőség, valamint a magányosság kérdéskörére is. Az alanyok vásárlásainak okáról is gyűjtött információkat, majd ezeket egybevetve arra kereste a választ, vajon milyen összefüggés van az alanyok közérzete, illetve a vásárlási szokások és a vásárlás okai között. Legfontosabb megfigyelése az volt, hogy ugyan a magányosság jó táptalaja a birtoklásfüggőségnek, ugyanakkor ennek pozitív változata éppen fordítva, csökkentheti a magányosság érzetét.

A vizsgálat során kiderült, hogy azok az emberek, akik társadalmi státuszuk emelése érdekében vásárolnak ("Neked ugyan több farmerod van, de nekem nagyobb a lakásom") és azok, akik a boldogságot keresték vásárlásaik során ("Ha megveszem az 1200 köbcentis motorbiciklit, akkor végre valóban élvezni tudom az életet és igazán boldog leszek") nagyon gyorsan váltak borzasztóan magányossá. Ezzel szemben, akik a vásárlás öröméért fogyasztanak, a "boldog hedonizmus" részeként jó eredményeket értek el a megfigyelés során.

"Ez az utóbbi vásárlótípus olyan fajta materializmust indít el az alanyban, amely csökkenti a magányosság érzetét, leginkább talán azért, mert a vásárlás okozta öröm és élvezet átterjed másokra is. Ezekben az esetekben nincsen semmiféle szerepe az irigységnek, összehasonlításnak vagy boldogságkeresésnek " - mondta Pieters.

Érdekesség még, hogy az utóbbi csoportba tartozók, bárminek is voltak kitéve, aminek levezetésére adott esetben a vásárlást választották (stressz, stb.), sosem költötték magukat túl, inkább apróságokat - például egy pár fülbevalót , vagy egy hanglemezt - szereztek be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!