Prosztatarák ellen kávé?

Azoknál a prosztatarákkal diagnosztizált férfiaknál, akik naponta legalább négy csésze kávét isznak, 59 százalékkal alacsonyabb az állapotromlás, illetve a betegség kiújulásának kockázata - derül ki egy korábbi kutatásból.

A kávé közvetlenül nem véd a prosztataráktól!

A vizsgálat azonban nem bizonyítja, hogy a kávé közvetlenül véd a prosztataráktól , valamint arra sincs bizonyíték, hogy csökkenti a betegség miatti halálozás veszélyét. A seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársai 2013-ban csak a kávéval kapcsolatban mutatták ki az összefüggést, amely a teára nem érvényes - bár a szakértők elmondása alapján ez a megfigyelés korlátainak is betudható lehet. "A mintában voltak rendszeres teafogyasztók is, de a mennyiségbeli eltérés náluk legfeljebb napi egy csésze volt" - nyilatkozták korábban a kutatók a Cancer Causes & Control című szakfolyóirat internetes kiadásának hasábjain.

Így előzhető meg a prosztatarák! Kisebb a nagyon agresszív daganat valószínűsége azoknál a prosztatarákos betegeknél , akik már a diagnózisukat megelőzően sok flavonoidot vettek magukhoz a növényi alapú ételekből és italokból.

A kávé megvéd a prosztataráktól?
A kávé közvetlenül nem véd a prosztataráktól!

Mit befolyásol a kávéfogyasztás?

A vizsgálatban több mint 1000 prosztatarák-túlélő vett részt. Mindannyian 35 és 74 év közöttiek voltak, amikor először diagnosztizálták náluk a betegséget , 2002 és 2005 között. Kérdőív segítségével nyilatkoztak táplálkozási és folyadékfogyasztási szokásaikról a prosztatarák megállapítása előtti két évre vonatkozóan.

Mindent a férfiak egészségéről A férfiak egészségügyi problémáiról további érdekességeket, újdonságokat olvashat Férfi problémák rovatunkban! A szakértők összehasonlították ezt a későbbi kórtörténettel, legalább öt évig figyelve a pácienseket. Összesen 630-an nyilatkoztak a kávéfogyasztásukról, akiknek 61 százaléka legalább napi egy csészével ivott, 12 százaléka pedig minimum néggyel. A nyolcéves mediánú követési időszakban 38-an haltak meg prosztatarákban. Mivel ez viszonylag alacsony szám, a kutatók szerint nehéz megállapítani, hogy a kávéfogyasztás miként befolyásolta.

Egy prosztatarák-szakértő szerint óvatosan kell kezelni a friss eredményt. "Érdekes tanulmányról van szó, mely megerősíti az összefüggést a kávéfogyasztás és a prosztatarák lefolyása között. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a vizsgálatból nem lehet általános következtetést levonni, tehát azt, hogy a kávé kevésbé agresszívabb rákot eredményez" - mondta dr. Matthew Galsky, a New York-i Mount Sinai Kórház professzora.

A gyakori önkielégítés növeli a prosztatarák esélyét! Nagyobb az esélyük a prosztatarák kialakulására azoknak a férfiaknak, akik húszas és harmincas éveikben erősen aktív szexuális életet élnek, különösen, ha gyakran végeznek önkielégítést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.