Miért együnk mindennap rozmaringot?

A rozmaring az egyik legnépszerűbb fűszernövény, melynek gyógyító hatásairól már a középkorban is több feljegyzés született. A néphagyomány pedig a szerelem növényének tartja, mely a vitalitást is növeli. Lássuk, miért érdemes mindennap beilleszteni az étrendünkbe!

Javítja a koncentrációt

A rozmaring nagyszerű hatással van a kognitív képességekre, javítja a koncentrációt, a memóriát, illetve a hangulatunkat is, sőt a kutatók szerint akár az Alzheimer-kór és a hasonló degeneratív betegségek ellen is véd. Cseppentsünk néhány csepp rozmaringolajat egy zsebkendőre, és vigyünk magunkkal, és ha olyan helyzetbe kerülünk, szagolgassunk meg.

Azokban az időszakokban, amikor fokozott agyműködésre van szükségünk (például vizsgaidőszakban), igyunk naponta két-három csésze rozmaringteát. Emellett a rozmaring nyugtató, stresszoldó, kiegyensúlyozó hatással is bír: ha egy órát olyan környezetben töltünk, ahol rozmaring illóolajat párologtatnak, nemcsak nyugodtabbak, vidámabbak leszünk, de az agyunk is felfrissül.

rozmaring
A rozmaringnak számos pozitív hatása van egészségünkre nézve

Stimulálja a vérkeringést

A rozmaring stimulálja a vérkeringést, ennek köszönhetően az oxigén és a tápanyagok jobban eljutnak a sejtekhez, ez pedig javítja azok működését is. Ha rozmaring illóolajat valamilyen vivőolajba keverünk, és ezzel naponta átmasszírozzuk a lábunkat, akkor megelőzhetjük a rossz keringéssel összefüggő problémákat és a hideg lábakat is.

Jól jöhet fejfájás esetén

A növénynek fájdalomcsillapító, érzéstelenítő hatásai is vannak, ezért különösen jót tehet fejfájás esetén, még a migrén tüneteit is képes csökkenteni. A rozmaring illóolaját belélegezhetjük, vagy azt vivőolajba csepegtetve átmasszírozhatjuk a homlokot, halántékot is. Ha azért fáj a fejünk, mert felsőlégúti fertőzés miatt eldugult az orrunk, a rozmaringolajat forró vízbe is keverhetjük, és ezzel inhalálhatunk.

A hajhullás ellen is használhatjuk

A fűszer vérkeringést javító hatásait arra is felhasználhatjuk, hogy a haj növekedését serkentsük, egészségesebbé tegyük a fejbőrt, vagy megállítsuk a hajhullást. A rendszeres használatával a fejbőr viszketését és a korpásodást is csökkenthetjük. Készítsünk erős teát rozmaringból, hűtsük kellemes hőmérsékletűre, majd ezzel öblítsük le a hajat hajmosás után. Pakolást is készíthetünk: tegyünk 8 csepp rozmaring illóolajat három evőkanálnyi felmelegített olíva- vagy kókuszolajba, majd ezt masszírozzuk a fejbőrbe. Hagyjuk hatni 5 percig, majd alaposan mossuk meg a hajunkat a szokásos samponnal.

Gyulladáscsökkentő hatás

A rozmaringnak gyulladáscsökkentős hatásai is vannak, ezért hatékony lehet olyan betegségek tüneteinek enyhítésében, mint az ízületi gyulladás, a hátfájás, a köszvény, és a menstruációs fájdalmakat is csökkenti. Készítsünk erős teát a fűszerből, áztassunk bele egy tiszta törülközőt vagy textilpelenkát, majd tegyük az érintett területre, 10-15 percre, vagy amíg a textil ki nem hűl. Egymás után többször is megismételhetjük.

Az immunrendszerünket is erősíti

A rozmaringban található antioxidáns vegyületek az immunrendszerünket is erősítik, és védenek a különböző betegségek ellen, illetve segítik a szervezetünket abban, hogy hatékonyabban győzze le a fertőzéseket. Igyunk naponta két-három csésze rozmaringból készült teát, főként a őszi-téli időszakban, amikor gyakoribbak a felső légúti fertőzések.

Jótékonyan hat az emésztésre

A rozmaringnak emésztésjavító hatásai is ismertek, megelőzi a gázképződést és a puffadást, valamint a székrekedést is. A rozmaringteát különösen azoknak érdemes fogyasztani, akik étvágytalanságban szenvednek, vagy nehezebben emésztik meg a zsíros ételeket. Ha pedig két evőkanál vivőolajba 5 csepp rozmaringolajat teszünk, majd ezzel átmasszírozzuk az alhasunkat, sokat javíthatunk a székrekedés miatt kialakuló kellemetlen érzéseken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!