Hasonlót a hasonlóval

A betegségek kezelésekor az a legnagyobb hiba, hogy léteznek orvosok a test, és orvosok a lélek vizsgálatára, noha e kettőt nem lehet egymástól elválasztani. Ezt a bölcsességet több mint kétezer éve állapította meg Platón görög filozófus. S ez azóta is így van. Nem véletlenül választotta könyve, a Vigyázat, orvos! című kötet mottójául dr. Ébert Jenő, aki egykor korcsolyabajnokként volt ismert, de évtizedek óta orvosként működik Németországban, s egy ideje itthon is tanít. Szenvedélyesen igyekszik átadni tapasztalatait, amelyeket a hagyományos orvoslás mellett a homeopátiáról szerzett.

Ez az úgynevezett hasonszervi gyógymód a XIX. században virágzott. Híres orvosok kezeltek vele olyan hírességeket is, mint Vörösmarty Mihály és Kossuth Lajos. A módszert, amelynek lényege, hogy hasonlót a hasonlóval lehet gyógyítani, egy német orvos, Samuel Hahnemann 1796-ban tárta a nagyközönség elé. Kétszáz évvel később egy George Vithoulkas nevű orvos alternatív Nobel-díjat kapott ugyanezért az eszméért, amelyet a jövő orvostudományának nevezett.

Ébert doktor nagyon egyszerű példával világítja meg a folyamatot: ha valaki hagymát vág, csípi a szemét, orrát, nyálkahártyáját a felszálló olaj. Ha valakinek szénanáthája van, hasonlóak a tünetei, s ezért hagymából készült gyógyszerrel lehet rajta segíteni.

A növényi, állati és ásványi anyagokkal végeztek vizsgálatokat a homeopátiával foglalkozó kutatók, és azt nézték meg, milyen tüneteknél hatásosak. A homeopátia alapja a tudományos gyógyszervizsgálat - összegzi Ébert doktor, s fontosnak tartja jelezni, hogy bár már háromezerféle homeopátiás készítmény létezik, a kör folytonosan bővül. A kilencvenes években jöttek rá például, hogy a bambusz - amelynek alakja erősen hasonlít a gerincoszlopra - gyógyszerként segít a hátfájáson.

Nagyon sokféle betegség gyógyításánál használják eredményesen a homeopátiás szereket, vannak azonban olyanok, amelyeknél nem segítenek, sőt, kifejezetten tilos az alkalmazásuk. A hiánybetegségeknél, vitamin- és ásványianyag-hiánynál más módszerekre van szükség. Előrehaladott szervi elváltozásoknál sem alkalmazhatók. Sokkos állapotnál vagy akut, intenzív orvosi segítséget igénylő helyzetekben, például infarktus esetén nem is szabad efféle szerrel kísérletezni, a betegnek sürgős orvosi ellátásra van szüksége. Általában olyan betegségeknél, amelyeknél visszafordíthatatlan a károsodás a szervezetben, nem ajánlják a homeopátiát.

Viszont sokszor nagyon is gyorsan hatnak ezek a szerek. Sőt, megesik, hogy gyorsabban, mint a szokásos készítmények. Lázas, megfázásos betegségeknél órákon belül tapasztalható a javulás. Sok krónikus betegségen is tudnak segíteni ezzel a módszerrel. Például a vastagbél krónikus gyulladásán, a magas vérnyomáson, a gyomorfekélyen vagy a migrénen. Ezek szinte kivétel nélkül pszichoszomatikus betegségek, s megfelelő kezeléssel akár a krónikusságuk is megszüntethető.

- Ha a krónikus beteget meg akarjuk szabadítani a szenvedéstől, nem kapaszkodhatunk az aktuális tünetbe, a betegség elnevezésébe vagy a diagnózisba - állítja Ébert doktor. - Meg kell próbálnunk megérteni a különböző tünetek vagy szindrómák és azok változatai közötti összefüggéseket, még ha azok nagyon furcsának tűnnek is. Ha blokkoljuk vagy elnyomjuk a betegség jeleit, ha csak a vizsgálatok számunkra kellemetlen eredményeit kezeljük, például a gyulladást csökkentjük, akkor csak tünetváltozást érünk el.

A homeopátiás szereket vény nélkül lehet kapni, de ez nem jelenti azt, hogy ötletszerűen szabad őket szedni. Bár alig akad mellékhatásuk, de az orvos véleménye nélkül legfeljebb nagyon rövid ideig ajánlatos bevenni a készítményeket. Magyarországon minden homeopátiát alkalmazó orvos vizsgázott szakorvos. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület honlapján (www.homeopata.hu) meg lehet találni a homeopátiával foglalkozó orvosokat és patikákat.

Ha hiányzik is erőnk, az akarat dícséretes. (Ovidius)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!