Miért szexelünk?

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy az emberek legtöbbször olyan egyszerű és nyilvánvaló okokból szeretkeznek, mint az utódnemzés vagy az örömszerzés. A Texasi Egyetem által nemrég végzett kutatás eredményei szerint a helyzet azonban közel sem ilyen egyszerű, és a szeretkezés mögött sokszor összetett okok rejtőznek.

David Buss és Cindy Meston pszichológusok összesen 237 okot tártak fel mindenre kiterjedő kutatásuk során. Az eredményeiket bemutató tanulmányt az Archives of Sexual Behavior című szaklapban publikálták.

Orgazmusod legyen, azonnal!

Az emberek szexualitása mögött az egészen egyszerű mindennapi okok mellett (unalom) a teljesen spirituális okok is megjelentek, a felmérés tanúsága szerint akad olyan, aki Istenhez szeretne közelebb kerülni a szeretkezés által. A tanulmány tanulsága szerint sokan teljesen önzetlenül közelítenek a szexualitáshoz (azt szeretnék, ha a partner jól érezné magát), azonban azok is sokan vannak, akik manipulálni akarják társukat a szexen keresztül.

Míg egyeseket a szex erőssé és magabiztossá tesz, addig mások azt szeretik, ha szex után megalázottnak érezhetik magukat. Vannak, akik barátaiknak akartak imponálni, vagy ellenségeiknek ártani a szexen keresztül (például tönkretenni egy kapcsolatot).

A pszichológusok a kutatást két részre osztották. Elsőként 400 férfit és nőt kértek meg, hogy nevezzenek meg minél több indokot, amiért az emberek szexuális életet élhetnek. Ezt követően 1500 egyetemista korú fiatalt kértek meg, hogy meséljenek a különböző szexuális élményeikről. A két felmérés egybevetésével végül 4 nagyobb és 13 kisebb részre osztották a szexualitás mögött meghúzódó indokokat. A 4 nagyobb ok:

Szexfüggőség

* Fizikai ok: örömszerzés, stresszoldás, új tapasztalatok szerzése

* Konkrét ok: gyermeknemzés, bosszú, előnyösebb szociális státusz elérése

* Érzelmi ok: szerelem, kötődés, köszönetnyilvánítás

* Létbizonytalanság miatt: alacsony önértékelés, önbizalomhiány, kényszer, kötelességtudat

"A szexualitás valódi okait feltárni nagyon is fontos, ennek ellenére sok tudós csupán annyival intézi el, hogy az emberek csak magáért a szexért, vagy gyermeknemzés céljából szeretkeznek. Ezt a jóval összetettebb kérdéskört továbbra is érdemes lenne vizsgálni" - nyilatkozta Dr. Buss.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!