A középkorúak egészségügyi helyzete

Túl vagyunk az élet elején, családot alapítottunk, megfelelő munkahelyünk van. Ismerjük saját magunkat, a testünket és a lelkünket. Már nem kísérletezgetünk, nem ugrunk bele felelőtlenül döntésekbe. Az egészségünkre azonban 40 év fölött is ügyelni kell!

A szakemberek szerint a középkor (vagyis a negyven és hatvan év közötti időszak) nem más, mint felkészülés a boldog, minél hosszabb és minél egészségesebb öregkorra. Ilyenkor még egyáltalán nem késő életmódot váltani, rendszeresen eljárni a szűrővizsgálatokra, odafigyelni a testi és lelki jól-létünkre. Ezekkel az egyszerű lépésekkel ugyanis sok, komoly betegséget megelőzhetünk, kialakulásukat késleltethetjük. Vannak azonban olyan problémák, melyek éppen ebben az időszakban csúcsosodnak ki! Nézzük, ebben az életkorban milyen betegségek fenyegetnek minket a legtöbbször.

Ami az egészségünket veszélyezteti

Minél idősebbek vagyunk, annál lassabb az anyagcserénk és sajnos annál kevesebb testmozgást végzünk: autóval járunk dolgozni, este pedig sportolás helyett csak a tévé elé heveredünk le. A féktelen italozásnak talán vége, de hétvégenként, vagy ha a gyerekeket ágyba tettük, bizony lecsúszhat egy-két pohár bor vagy sör. Bajainkat nehezítheti az is, hogy fáj a térdünk, hátunk, vállunk. Az egészséges étkezést is meghagyjuk a fiatalabbaknak - vagy éppen a gyerekeinknek, akiknek elkészítjük az egészséges, friss fogásokat, míg mi csak egy-egy szendvicset kapunk be ebédszünetben.

Ezek miatt a káros szokások miatt a középkorúak egyik legjellemzőbb betegségcsoportja az elhízással függ össze: cukorbetegség (vagy annak "előszobája", az inzulinrezisztencia), magas koleszterinszint, magas vérnyomás . Az elhízottak körében gyakoribb jó néhány daganattípus előfordulási aránya is, többször szenvednek refluxtól és gyomorfekélytől.

A metabolikus szindróma és a mozgásszegény életmód a szívet és az érrendszert sem kíméli: a negyven-ötven éves korosztályt veszélyezteti legjobban a stroke és a szívroham.

Az egészségtelen életmód következménye a csontritkulás, illetve az ízületi problémák. Mivel ezek ilyenkor még nem "látszanak", nem okoznak fájdalmat, hajlamosak lehetünk elfeledkezni róluk. A csontok denzitása azonban az évek múlásával folyamatosan csökken, és ha nem kezdünk el időben gondoskodni az egészségükről, akkor idősebb korunkban megnő az esélye az eséseknek, illetve a csonttöréseknek is.

A legtöbb daganatos betegség éppen a középkorúakat fenyegeti a legjobban, általában náluk alakulnak ki ezek a súlyos betegségek, különösen az emlőrák, az emésztőrendszert érintő daganatok, a prosztatarák és a tüdőrák érinti a negyven és hatvan év közötti korosztályt. Mivel a szűrővizsgálatok gyakran életet menthetnek, érdemes ezekre rendszeresen eljárni!

Stressz és depresszió

Ahogy alakul az életünk, úgy lesz - sajnos - egyre több a stressz: már nemcsak saját magunkért aggódunk, hanem a gyerekeinkért, gyakran idős szüleinkért is. A munkahelyen is nagy a nyomás, ráadásul a mai bizonytalan gazdasági helyzetben a pénzügyi gondok is fokozzák a mindennapos feszültséget. A stressz pedig hosszú távon mindenképpen káros, társulhat alvászavarokkal is.

Brit kutatók szerint az egyik legjellemzőbb egészségügyi probléma, mely a középkorúakat fenyegeti, a depresszió. A világ minden részén a negyveneseknél csúcsosodik ki a depresszió kockázata függetlenül attól, hogy nők, vagy férfiak, házasságban élnek, vagy egyedül, gazdagon, vagy szegényen, gyerekekkel vagy gyermektelenül. Az okokat csak találgatják a szakemberek. Az egyik lehetőség, hogy negyvenes éveikre az emberek alkalmazkodnak erősségeikhez és gyengéikhez, elfojtják megvalósíthatatlannak vélt vágyaikat. A kortársak egyre gyakoribb halálozásával azonban megtanulják értékelni fennmaradó éveiket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!