A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Idén már negyedik alkalommal osztották ki a Richter Aranyanyu Díjat jelképező szobrocskát és a vele járó, személyenként 200 ezer forintos pénzjutalmat. Olyan nők kapják ezt a díjat, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, és munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. A pedagógus kategória zsűri-díját Szabó Károlyné Ildikó kapta.
Hallott már korábban erről a díjról?
Igen, tudtam arról, hogy a Richternek van egy ilyen, évente odaítélt elismerése , de nem is gondoltam rá, hogy egyszer én is a jelöltek között leszek: ezt Gábornak, az egyik lakásotthonos fiatalnak köszönhetem. Nagyon meglepődtem és nagyon jól esett, hogy ilyen módon is szeretné kifejezni a köszönetét. Ő is ott ült velem díjkiosztó gálán, és biztos volt benne – a lányaimmal együtt -, hogy én kapom a díjat. Megható pillanat volt, mikor kimondták a nevem: arra gondoltam, milyen büszke lenne rám az édesanyám, akit sajnos már régen elvesztettem.
A gyerekvédelem nem könnyű területét választotta hivatásának
Igen, ez valóban hivatás, és nem munka, de én mindig is erre készültem.
Akkor mentem főiskolára – óvodapedagógusként végeztem -, amikor már nagyobbak voltak a gyerekeim, és tudtam, most már nyugodtan vállalhatom, hogy az időm nagy részét nem otthon fogom tölteni: az, hogy a hivatásomnak élhetek, abban a férjemnek is nagy szerepe van, a kezdetektől mellettem áll. Dunavecsén kaptam először állást: ezt azért említem, mert az ottani igazgatótól, Laub Miklóstól rengeteget tanultam, igazi mentor volt. Ma Budapesten, Pestújhelyen vezetek egy lakásotthont, ahol jelenleg 11 fiatal él. Ezek a gyerekek elhanyagolt, bántalmazó környezetből kerültek hozzánk: nagyon szomorú történetekkel találkoztam, találkozom. A legtöbben életük végéig viselni fogják azoknak a lelki és fizikai bántalmazásoknak a nyomait, ami el kellett szenvedniük. Tisztelem őket azért, amit átéltek, és azért is, amivé válnak majd. Segíteni kell nekik, biztatni őket, meghallgatni a gondjaikat, megértő környezetet kialakítani nekik. A lakásotthonban is ugyanúgy telnek a napok, mint egy családban: ott vagyok, amikor a gyerekek hazajönnek az iskolából, együtt vacsorázunk, közben mindenki elmondja, mi történt vele aznap. Bármikor számíthatnak rám, a telefonom soha nincs kikapcsolva.
Kapcsolatban marad azokkal a fiatalokkal, akik már elhagyták a lakásotthont?
Ha nem is napi kapcsolatban vagyunk, de tudok arról, hogyan alakult az életük. Vannak igazi sikertörténetek is, de a gyerekeim közül senki sem „csúszott” meg, tisztességes életet élnek.
Mit jelent Önnek a Richter Aranyanyu díj? Érez-e valamilyen változást, mióta megkapta az elismerést?
Amellett, hogy nagy megtiszteltetés, azért is fontos ez a díj, mert a gyerekvédelemre – legalábbis ezt remélem – jobban ráterelődik a figyelem. Jó lenne, ha mindenki – a fenntartó és az emberek is – elfogadnák, hogy sajnos, vannak olyan gyerekek, akiknek ilyen típusú segítségre, befogadó otthonokra van szüksége. Ezek a gyerekek nem bűnözők, hanem szerencsétlen sorsúak, rossz körülmények közül érkezők, akiket mégis stigmatizálnak, félnek tőlük. Jó lenne, ha ez vélemény változna: ez díj figyelemfelhívó, ezért is nagyon örülök, hogy megkaptam. És azért is, mert a díjjal járó pénzből végre elvihetem a gyerekeket egy háromnapos vadvízi evezésre: erről a túráról már régóta álmodozunk, most végre elkezdhetünk tervezni is.
