Aki ezen a terepen dolgozik, lelkiekben lesz gazdag

Egerszegi Sándorné pedagógus, hittanár, szociálpedagógus idén kategóriájában elnyerte a Richter Aranyanyu díj közönségdíját. A HáziPatika.com az elismerésről kérdezte Ilonát.

A Richter Aranyanyu Díjat három kategóriában osztják ki: egészségügyi szakdolgozó, pedagógus, orvosnő. A díj csak nőknek szól és célja immár negyedik éve, hogy olyan segítő foglalkozású nőket kutasson fel, mutasson be és díjazzon, akik minden nap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése.

Egerszegi Sándorné pedagógus, hittanár, szociálpedagógus idén kategóriájában elnyerte a Richter Aranyanyu díj közönségdíját.

Mennyire lepte meg, hogy jelölték a Richter Aranyanyu díjra ?

Nagyon meglepődtem, mert bár ismertem a Rácz Zsuzsa írónő által indított kezdeményezést, de sosem gondoltam, hogy én is belekerülhetek a javasoltak közé. Hálásan köszönöm jelölőmnek, Szabó Béla igazgató úrnak, hogy javasolt.

Egerszegi Sándorné pedagógus

Emellett ezúton is köszönöm Rácz Zsuzsa írónőnek a kezdeményezést, és a Richter Gedeon Nyrt.-nek a támogatást, hogy ez a kezdeményezés megvalósulhatott, valamint összes segítőjüknek, akik rengeteg munkát fektettek abba, hogy a részvevők és a nyertesek, örülhessenek.

Mit gondol, minek köszönhető, hogy ennyien szavaztak önre?

Őszintén megmondom: nem tudom!

Talán a munkám nehézsége, vagy érdekessége. Talán az emberek az egyébként is nehezedő élethelyzetek miatt érdeklődőbbek, odafigyelőbbek lettek a szociális munka iránt. Az biztos, hogy engem is meglepett.

Munkája során mi az a legfontosabb alapelv, amelyet szem előtt tart, amelynek szeretne megfelelni?

Az empátiát tartom legfontosabbnak, és annak a kísértésnek legyőzését, hogy ne irányító legyek, hanem kísérő, támogató. Kísérni értelmezésemben annyit jelent, mint együtt menni a rám bízottakkal, és ez minden életterületet kell, hogy érintsen.

Milyen üzenetet szeretne megfogalmazni, milyen példát szeretne mutatni, az azonos területen dolgozó kollégáinak?

A szociális munka szeretetét, fontosságát, az örömöt, és az öröm által megszerzett nyitottságot, ami befogadást hordoz magában. S mint már említettem, a nem csak értük - velük elvét. És annak az elfogadását, hogy aki ezen a terepen dolgozik, az nem lesz gazdag legfeljebb lelkiekben.

Mit jelent önnek a Richter Aranyanyu díj? Tapasztalt valamilyen változást amióta megkapta a díjat?

Mély belső örömet, amit nehéz megfogalmazni, mert mások szeretetének és megbecsülésének felém áramlását élhettem meg. Változás? Teszem továbbra is a dolgom, amit tudok, és amíg tudom.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!