Nem vicc: belebetegedhetünk a visszautasításokba

A visszautasítás gyakori érzése olyan tartós gyulladásos választ vált ki a testben, amely növelheti az egyének kockázatát olyan betegségekre, mint az asztma, a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a depresszió - állapították meg amerikai kutatók.

A Kaliforniai Egyetem (UCLA) munkatársai egészséges fiatal felnőtteket toboroztak vizsgálatukhoz, melyben azt modellezték, miként hat a közösségi helyzetben átélt stressz és az elutasítás a fizikai egészségre. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben közzétett tanulmány szerint a visszautasítás gyulladást vált ki, amely tartósan fennmaradva károsan befolyásolja a lelki és a testi egészséget egyaránt.

A kísérletben 124-en vettek részt. Először megmérték a fiatalok nyálában található, gyulladást jelző markerek mennyiségét, majd a résztvevőknek egy olyan szobába kellett belépniük, ahol fehér köpenyes, hivatalos kinézetű emberek voltak. Itt megkérték őket, hogy tartsanak egy rövid beszédet a bírálók előtt arról, miért is felelnének meg egy asszisztensi feladatra.

Ezt követően 2935-ről kellett visszaszámolniuk hetesével, ha pedig elrontották, újra kellett kezdeniük a "bizottság" előtt, immár 13-sával visszafelé számolva. A bírálók feladata az volt, hogy viselkedjenek úgy, mintha felbosszantotta volna őket a jelölt, és sürgessék a feladat végrehajtása közben - tehát, igyekezzenek kiváltani a visszautasítottság és a kudarc érzését. A gyulladást jelző biológiai markerek - a várt módon - jelentősen megugrottak a helyzet szenvedő alanyainál, ám nem mindenkinél azonos mértékben.

A későbbiekben a résztvevők közül 31 ember agyáról funkcionális mágneses rezonanciás (fMRI) felvételt készítettek, miközben egy számítógépes játékot játszottak egy távoli partnerrel. A szervezők úgy tettek, mintha a tesztalany elszúrt volna valamit, és mintha a képzeletbeli személy - akit a partnerüknek hittek - ok nélkül, hirtelen abbahagyta volna velük a játékot. Az fMRI felvételeken ekkor a félelemmel, stresszel, elutasítással összefüggő agyterületek aktivitása - egyénenként változó mértékben - megemelkedett.

George M. Slavich kutatásvezető és csoportja megállapította, hogy azoknál ugrott meg a legerősebben az agyi aktivitás a visszautasítás hatására, akiknél a korábbi feladat során a legnagyobb mértékben emelkedett a gyulladást jelző biológiai markerek mennyisége.

Mint Slavich a LiveScience.com tudományos portálnak elmondta, eredményük oly módon segít megérteni az elme és a test kapcsolatát, ahogyan azt korábban nem tudták. A visszautasításra érzékenyebb emberek mindennapjaik során sokszor érezhetik valamiképpen elutasítva magukat, ezért a gyulladás krónikussá válhat. Ez viszont károsíthatja a sejteket, majd a szerveket is, így pedig allergiához, szív- és érrendszeri betegségekhez, depresszióhoz vezethet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!