Mi történik velünk, ha nem alszunk eleget?

Amerikai adatok szerint az ottani lakosság mintegy 40 százaléka kevesebbet alszik az ajánlott napi hét óránál. Ennek jeleit mind felismerik: ásítoznak, leragadnak a szemeik, hétvégén pótolják be az elhagyott órákat. Annak is vannak jelei, ha az ember folyamatosan nem alszik eleget, ezt pedig sokkal nehezebb észrevenni - az alábbiakban ezeket listázzuk.

Klisékkel beszélünk

Sokat használunk olyan töltelékkifejezéseket, mint a "hát, van ilyen" vagy az "aztán így"? Ha igen, könnyen lehet, hogy kimerültségünk teszi ezt. Kutatások szerint az alváshiány hatására olyan szinten romlik agyunk működése, mintha részegek lennénk. Ilyen állapotban pedig mankókat használunk - akár fizikai, akár mentális értelemben: ami működik, azt vesszük elő. A klisék ilyenkor nagyon jók, ugyanis úgy tudunk benne maradni a beszélgetésben, hogy nem kell sok energiát pazarolnunk a gondolkodásra. Érdekes módon az alváshiányos emberek nemcsak ebben hasonlítanak a részegekre: beszédük elmosódik, nehezen találnak szavakat, olyankor bele is szédülnek a beszédbe.

Szokatlanul rossz a kedvünk

Ha általában nyugodtak vagyunk, de van egy olyan időszak, amikor a legapróbb dolog is kihoz minket a sodrunkból, arról bizony könnyen tehet az alváshiány. Egyes kutatások arra is rámutattak, hogy a keveset alvó emberek jóval nehezebben képesek felismerni az arckifejezéseket, és fenyegetőnek látnak olyan embereket is, akikben semmilyen rossz szándék nincs.

Ha csak 6 órát alszunk Nemcsak bőrünkön hagy nyomot, ha kevesebbet alszunk a kelleténél! Mivel nézhet szembe például egy háromgyerekes anyuka? Kattintson!

Sokkal könnyebben betegszünk meg

Felgyógyulunk az egyik betegségből és már kopogtat a másik? Nem a testünk lázadozik, hanem az immunrendszerünk gyenge és képtelen felvenni a harcot a naponta folyamatosan minket ostromló kórokozókkal szemben. Amúgy is négyszer esélyesebben dönti le azokat már egy egyszerű nátha is, akik napi öt óránál kevesebbet alszanak.

Falóhadjáratot folytatunk

Az éjszakai pizza után már a fagylaltot keressük a mélyhűtőben? Érthető. A rövidebb alvás hatására lecsökken szervezetünk leptinszintje (ez a hormon csökkenti étvágyunkat) és növekszik a grelinszint (ez a hormon okozza az éhséget). Egy kutatás szerint azok, akik négy egymást követő éjszaka csak négy és fél órát aludtak, sokkal jelentősebb inzulinérzékenységet mutattak és a cukorbetegség kialakulására is megnőtt a kockázatuk - pedig még étrendjüket sem változtatták meg.

A kialvatlanság éjszakai nassoláshoz vezethet

A kialvatlanság éjszakai nassoláshoz vezethet

Döntésképtelenek vagyunk

Az alváshiány miatt kevesebb vér jut agyunk prefrontális kérgébe, arra a területre, amely a kritikai gondolkodásért és a döntések meghozataláért felelős. Ugyanakkor hiperaktívvá válik az amygdala, amely a félelem következtében kiadott reflexválaszainkért felel. Rossz kombináció, hiszen emiatt pont oda jutunk, hogy nem tudunk, illetve nem merünk dönteni, tervezni, szervezni - és figyelni sem.

Csökken a libidónk

Nagyon kevés olyan ember van, akinek úgy is van kedve a szexhez, hogy már jó ideje nem nem aludt rendesen. Ha gyakorlati tapasztalatainknak nem hiszünk, higgyünk a kutatásoknak: ezek megerősítik, hogy az alváshiány hatására csökken a férfiak tesztoszteronszintje , emiatt pedig az intimitásra is kevésbé vágynak.

Több kiütésünk lesz

Alváshiány vagy a jelentősebb stressz következtében is jelentkezhetnek kiütések a bőrünkön. A rosszabb alvás hatására ugyanis bőrünk kevésbé tartja jól magát és kevésbé lesz hidratált. Magyarul: öregebb lesz. Ezt a kortizolnak köszönhetjük: a stresszes és rosszul alvó emberekben ugyanis sokkal magasabb a kortizolszint, a sok kortizol pedig lebontja a bőr kollagéntartalmát.

Forrás: www.greatist.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől ismét változó vastagságú felhőzet érkezik, így közepesen és erősen felhős tájakra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!