Magányosan jobban fáj

A mások támogatását hiányoló pácienseknél nagyobb annak a kockázata, hogy két évvel a teljes csípőprotézis-műtét után még mindig fájdalmat tapasztaljanak - derül ki egy friss kutatásból.

A szakértők 687 beteggel töltettek ki kérdőívet, akiknek átlagéletkora 62 év volt, és vallási szervezethez .

A magányos betegeknél háromszor gyakoribb volt az állandó, erős fájdalom két évvel a beavatkozás után, mint azoknál, akiknek nagyobb társaságuk van - tudatták a kutatást végző New York-i Speciális Sebészeti Kórház munkatársai. Az eredményeket kedden mutatják be az Amerikai Reumatológiai Kollégium éves ülésén, San Diegóban, így előzetesnek tekintendők mindaddig, amíg meg nem jelennek egy szaklapban.

A magányos betegeknél háromszor gyakoribb volt az állandó, erős fájdalom két évvel a beavatkozás után

"Úgy véljük, további kutatásokat kell végezni arra vonatkozólag, hogy érdemes-e intézkedéseket foganatosítani az érintett betegek társas kapcsolatainak javítására, lehetőleg még a műtét előtt" - fogalmazott a szerzőként közreműködő dr. Lisa Mandl az intézmény sajtóközleményében.

"Ez kitűnő módot jelenthet az operáció kimenetelének javítására, méghozzá gyógyszer nélkül, alacsony költséggel. Semmi hátrányát nem látom annak, hogy a páciensek a társas kapcsolataik által nyerjenek támogatottságot az életminőségük javításához" - tette hozzá dr. Mandl, aki hozzátette: a gyenge kötelékek felelősek lehetnek a magasabb szívroham- és stroke-kockázatért , valamint az emelkedett halandóságért is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.