Kockázatos lehet a délutáni szundítás

A délutáni sziesztával kapcsolatban általános elterjedt nézet, hogy nemcsak ártalmatlan, de egészséges szokás is. Egy, az Európai Kardiológiai Társaság éves kongresszusán bemutatott friss tanulmány eredményei szerint ugyanakkor kifejezetten kockázatos lehet, ha rendszeresen egy óránál többet alszunk napközben.

Miért veszélyes a tartós kialvatlanság? Részletek itt.

"A nappali szunyókálás világszerte elterjedt gyakorlat, és általában egészséges szokásként tekintünk rá. A legtöbben úgy tartják, hogy javítja a teljesítményt, valamint képes valamelyest ellensúlyozni az éjszakai alvászavarokból eredő alváshiány következményeit. Tanulmányunk azonban ellentmond ezeknek a széles körben elterjedt nézeteknek" - idézi az Európai Kardiológiai Társaság (ECS) közleménye dr. Zhe Pant, a kínai Kantoni Egyetem kutatóját, a tanulmány szerzőjét.

A hosszas délutáni szieszták kockázatosak lehetnek az egészségre
A hosszas délutáni szieszták kockázatosak lehetnek az egészségre. Fotó: Getty Images

A témában lefolytatott korábbi kutatások nem hoztak egyértelmű eredményeket a nappali szundítás és a korai elhalálozás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata közötti esetleges kapcsolatra vonatkozóan. Ezen felül nem vették számításba az éjszakai alvás tartamát sem. A mostani tanulmányban a kutatók az elérhető szakirodalmi adatokat összevetve igyekeztek feltárni az említett kapcsolatot. Összesen 20 korábbi tanulmány közel 314 ezer résztvevőjének adataival dolgozhattak elemzésük során. A vizsgált alanyok 39 százaléka szakított időt egy kis napközbeni pihenésre rendszeresen.

Az így kapott eredmények szerint 60 percet meghaladó szieszták esetén 30 százalékkal magasabb a korai elhalálozás veszélye, mint napközbeni szundítás nélkül, míg a kardiovaszkuláris megbetegedéseké 34 százalékkal. Ezen felül arra is fény derült, hogy a sziesztához kapcsolható megemelkedett elhalálozási kockázat csak azoknál jelentkezik, akik éjszakánként több mint hat órát alszanak. Összességében a napközbeni alvás - időtartamtól függetlenül - a korai elhalálozás rizikójának átlagosan 19 százalékos emelkedésével hozható összefüggésbe. E kapcsolat erőteljesebben érinti a nőket, akik körében 22 százalékkal magasabb a veszély, illetve az időseket, akiknél 17 százalékra tehető az eltérés.

Ami a rövid, kevesebb mint 60 perces pihenőket illeti, az eredmények alapján nem fokozzák a szív-érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Mi több, mint azt dr. Pan elmondta, különösen a 30 és 45 perc közötti szieszták még segíthetnek is megőrizni a szív egészségét azok esetében, akik éjszakánként nem tudják kellőképpen kipihenni magukat. "Ha valaki szeret napközben is ledőlni kicsit, tanulmányunk arra utal, hogy a legbiztonságosabban úgy teheti ezt meg, ha egy óránál rövidebb időt tölt alvással. Azok számára pedig, akik nem szoktak rutinszerűen sziesztázni, nincs is meggyőző bizonyíték, hogy érdemes lenne bevezetni a mindennapjaikba" - tanácsolta a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől ismét változó vastagságú felhőzet érkezik, így közepesen és erősen felhős tájakra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!