Kevesebb sms-sel jobban megy az alvás

Alvásproblémákat okoz a túl sok számítógép- és mobilhasználat. Svéd kutatók több száz fiatal szokásait vizsgálták meg és megállapították: a mentális egészségre nagyon károsan hat az állandó készenléti állapot.

Ha gondjai vannak az alvással, ne bajlódjon a bárányok számlálásával, csak szakadjon el kicsit számítógépétől és mobiljától! Tudósok ugyanis arra hívták fel a figyelmet, hogy aki túl sokat használja ezen eszközeit, nehéz lekapcsolnia magát éjszakára - írja a Daily Mail .

Svéd kutatók rámutattak: sok ember küzd azzal, hogy "túltölti" magát információkkal, otthon és a munkahelyen is. Főleg a fiataloknak kéne átgondolniuk, mi a technológia "egészséges" használata, beleértve, hogy szünetet kéne tartaniuk a képernyőnézésben és meg kéne érteniük, hogy nem kell 24 órán át elérhetőnek lenniük.

Egy tanulmánysorozatban 19 és 28 év közötti férfiak és nők százainak elemezték számítógép- és mobilhasználati szokásait: például, hogy hány üzenetet küldenek és kapnak naponta, milyen gyakran ébrednek éjszakai hívásokra, vagy napi hány órát ülnek a gép előtt. Néhányuk egyáltalán nem használ komputert, mások azonban több mint 150 órát töltenek a képernyő előtt hetente.

Az eredményből egyértelműen kiderült, hogy azok, akik sokat használnak gépet, telefont, problémáik vannak az alvással. Ezen kívül a nőknél a depresszió kialakulásával is találtak összefüggést - a férfiaknál viszont nem. A tudósok szerint ez a fajta függőség a technikai eszközöktől rosszat tesz a mentális egészségnek, az alvásnak: stresszt okoz és irritáltságot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.