Ezért lehet több alvásra szükségünk, mint másoknak

Vannak emberek, akiknek több alvásra van szüksége, mint másoknak. Ha azonban valaki rendszeresen sokat alszik, annál akár valamilyen egészségügyi probléma is állhat a háttérben.

Különösen akkor érdemes utánajárni, hogy esetleg nincs-e valamilyen betegségünk, ha még kilenc-tíz órányi alvás után is fáradtnak érezzük magunkat. Dr. Nerina Ramlakhan alvásszakértő szerint lehet az ok például valamilyen alvászavar is - ez például gyakoribb, mint gondolnánk. Egy kutatás rámutatott, hogy a britek közül minden harmadik embert érint valamilyen ilyen jellegű probléma. Alvászavarról egyébként akkor beszélünk, ha valakinek nehezére esik elaludni, illetve eleget aludni ahhoz, hogy másnap reggel kipihentnek érezze magát.

Így számolhatjuk ki az alvásigényünket A megfelelő alvási rutin kialakulása az egészségünk szempontjából kiemelkedően fontos dolog. Érdemes azzal elkezdeni, hogy meghatározzuk, hogy a szervezetünknek napi szinten mennyi alvásra van szüksége. Részletek itt .

A szakember szerint mindenképpen érdemes utánajárni az okoknak, és lehetőleg valamilyen gyógyszermentes megoldást találni. Dr. Ramlakhan úgy véli, első körben a következő öt dolgot érdemes betartani: reggelizzünk legkésőbb fél órával felkelés után, csökkentsük a koffeinbevitelünket, igyunk több vizet, próbáljunk meg heti három-négy alkalommal korábban lefeküdni, és az ágyba ne vigyük magunkkal a telefonunkat, tabletünket vagy laptopunkat.

Különösen akkor érdemes utánajárni, hogy esetleg nincs-e valamilyen betegségünk, ha még kilenc-tíz órányi alvás után is fáradtnak érezzük magunkat.
Különösen akkor érdemes utánajárni, hogy esetleg nincs-e valamilyen betegségünk, ha még kilenc-tíz órányi alvás után is fáradtnak érezzük magunkat. Fotó: Getty Images

A szorongás is okozhat alvásproblémákat

Ha valaki az átlagnál jóval többet alszik, annál mentális problémák, például depresszió is fennállhat. Ráadásul a dolog kutatások szerint fordított értelemben is igaz, azaz a krónikus alváshiány is kiválthat depressziót . A szorongás ugyancsak okozhat alvásproblémákat - a jó hír az, hogy ha a mentális problémákat sikerül orvosolni, azzal együtt általában az alvásgondok is elmúlnak. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ilyesmivel mindig érdemes szakemberhez fordulni. Bár úgy tűnhet, hogy sokáig képesek vagyunk funkcionálni kevés, vagy éppen túl sok alvással, valójában hosszú távon az ilyesmi komoly egészségügyi problémákat idézhet elő.

Hormonális gondok a háttérben

Bizonyos egészségügyi problémák is hathatnak arra, hogy mennyit alszunk, és nem is kell mindig feltétlenül valami nagy dologra gondolni. Ha például meghúzzuk a derekunkat, és a fájdalomra gyakran felébredünk, attól lehetünk szokatlanul fáradtak, és érezhetjük úgy, hogy a szokásosnál több időbe telik kipihenni magunkat. Az olyan betegségek, mint az arthritisz , a vérszegénység vagy a fibromyalgia szintén kimerültséggel járhatnak.

Állhatnak a háttérben még hormonális változások is. Nők esetében az ösztrogén és a progeszteron szintjének változásai megzavarhatják az alvási mintákat, akárcsak a terhesség vagy a menopauza. Vannak olyanok is, akiknél az extra alvásigény egyfajta tanult viselkedés, amelyet még gyermekkorukban sajátítottak el. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy néha egyszerűen csak arról van szó, hogy az életünk valamiért sokkal fárasztóbb, megterhelőbb, mint általában, amire a szervezetünk extra alvásigénnyel reagál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?