Képzeljék el, hogy egy vidám társaságban, felhőtlen szórakozás kellős közepén valaki összeesik s mély álomba zuhan...

Mikor a többiek - akik mit sem értenek az egészből - felébresztik, bénultan fekszik hosszú perceken át, majd nagy nehezen teljesen rendeződik az állapota. Elég ijesztőnek hangzik, ugye?

Mi is történik ilyenkor? Mindenekelőtt ejtsünk néhány szót magáról az alvásról, melyről mind a mai napig nem tudjuk egészen pontosan, mi is az élettani szerepe.

Az alvás ciklusokra bontható. Egy-egy ilyen ciklus kb. 90 percig tart. Ezekben négy stádiumot és egy ún. REM-szakaszt lehet elkülöníteni. Az első a szendergés stádiuma, melyben csökken az izmok tónusa. A második a felszínes alvás, a harmadik a közepesen mély alvás szakasza. A negyedik stádium a mély alvásé, ilyenkor az izmok még jobban elernyednek. Ezt követi a REM-fázis (angol rövidítés: rapid eye movement), vagyis a gyors szemmozgások fázisa. A nevét onnan kapta, hogy ez idő alatt jellegzetes, oldalirányú, gyors szemmozgásokat lehet megfigyelni. Amiért még érdekes ez a szakasz, az az, hogy ilyenkor jelennek meg az álomképek, sőt különböző vegetatív reakciók (vérnyomás-emelkedés, erekció, légzésfrekvencia fokozódása) is felléphetnek. A normál alvás 5-6 ilyen ciklusból áll, melyek tartama az alvás folyamán egyre rövidül. Ez tehát a normál alvás szerkezete.

Orvosi szempontból az alvászavar lehet objektív és szubjektív. Az első csoportba tartozik az elalvási idő zavara, az átalvási idő zavara, és az ébredés zavara. A szubjektív alvászavar összetettebb. Ide tartoznak a rémálmok, a "rosszul alvás", a "kevés alvás", stb. esetei.

Számos pszichiátriai betegséghez is kapcsolódik alvászavar. Közismert, hogy a depressziósok (itt a primer depressziót értem) nem tudnak aludni. Meg kell említeni, hogy alvászavarok jelentkezhetnek szervi elváltozások következményeként is.

Most pedig térjünk rá a narcolepsia nevezetű alvászavarra. E betegség genetikusan meghatározott eltérés, mely alvásrohamokkal jár. Jellemzője, hogy érzelmi hatás következtében hirtelen izomtónusvesztés következik be, és az illető rohamszerűen álomba zuhan. Ez az állapot általában néhány percig tart, majd a beteg lassanként magához tér. Már ébren van, de még bénultak az izmai, meg sem tud moccanni. Ez meglehetősen ijesztő, de nem tart sokáig, s az illető hamarosan teljesen visszanyeri erejét. Állatoknál is felfedezték ezt a betegséget.

Először olyan kutyákon vették észre, amelyek belterjesen szaporodtak (ez mutat rá genetikus eredetére). A jelenséget először teljesen véletlenül figyelték meg. A történet szerint egy kutyust egy számára addig ismeretlen tájra vittek el sétálni, és ott finom falatokkal kínálták. Erre az állat hirtelen összeesett, és egy ideig nem lehetett felébreszteni. Aztán szép lassan magához tért.

Általánosságban elmondható, hogy az alvászavarok kezelésének a kiváltó, fenntartó okokra kell irányulnia. Csak végső esetben jöhet szóba a gyógyszeres kezelés. X.évf./3.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.