Álljon a párja mellé és hozza rendbe a kapcsolatát!

Akár váláshoz is vezethet, ha a házaspár tagjai folyamatosan egymásra licitálnak a munkahelyi szörnyűségekkel, ezáltal ugyanis a kelleténél jobban beengedik az irodai problémákat a családi életbe anélkül, hogy érzelmileg segítenék egymást.

A Floridai Állami Egyetem Üzleti Karának kutatói azt vizsgálták, hogy a házasfelek hogyan támogatják egymást a mindennapok során. A csoport tagjai Dr. Wayne Hochwarter vezetésével négyszáz pár stressz-szintjét és a kapcsolatuk minőségét elemezték.

"A társ támogatásának hiánya éppúgy a válások egyik fő oka, mint a karrier kisiklásának" - mondta a szakember, majd hozzátette: minél több támogatást kap párjától valaki, annál harmonikusabb lesz a házassága, annál jobban kijön a kollégáival, és eredményesebben tud a munkájára is koncentrálni. "Az ilyen emberek kevésbé fáradtak munka után, így amiatt is ritkábban furdalja őket a lelkiismeret, hogy elhanyagolják a családjukat."

"Fontos, hogy a férj vagy a feleség képes legyen támogatni a társát. Legtöbben maguk is stresszes munkahelyről érnek haza a nap végén, ilyenkor nem egyszerű feladat a másik érzelmi raktárát is feltölteni. A kapcsolatban megjelenő feszültség azonban éppúgy össze is tudja kötni a feleket, ahogyan szét tudja őket szakítani. A jó kommunikáció elsődleges fontosságú" - mondta Hochwarter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!