Rákkeltő anyagokat mutattak ki tusfürdőben

Bár a samponokban és tusfürdőkben gyakran használt 1,4-dioxánról több kutatás is igazolta, hogy rákkeltő, semmilyen módon nem szerepel az összetevők között. Egy új szabályozás változtathat ezen.

Több kozmetikai termékről is kiderült a közelmúltban, hogy kisebb-nagyobb dózisban egészségtelen, sőt akár rákkeltő anyagokat is tartalmaz. Írtunk már a triklozántartalmú kozmetikumok egészségkárosító hatásairól, illetve a dezodorokban található endokrin diszruptorokról is, ezúttal pedig az 1,4-dioxán ügye került az USA-ban működő élelmiszer- és gyógyszer-engedélyeztetési hivatal (Food and Drug Administration, röviden FDA) elé.

Több veszélyes, akár daganat kialakulását elősegíthető anyagot is szervezetünkbe juttathatunk a dezodorunk által. Bizonyos összetevőkről még csak tudomásunk sem lehet, mert nem hozzák őket nyilvánosságra. Erről az alábbi cikkünkben írtunk bővebben!

A címke sem árulkodik róla

Az 1,4-dioxán egy vízben könnyen oldódó vegyület, amely számos tisztálkodási eszközben megtalálható a sampontól a tusfürdőn át egészen a folyékony szappanokig. Szennyezőanyagként, etilén-oxiddal (amelyet szintén összefüggésbe hoztak a mellrák kialakulásával) kezelt vegyületek által kerül a termékbe, tehát nem tudatosan adják hozzá. Bár az FDA régóta javasolja, hogy a tisztálkodási eszközöket mentesítsék az 1,4-dioxántól, a törvény nem kötelezi erre a gyártókat. Ahogy arra sem, hogy feltüntessék a termék címkéjén az esetleges szennyezettséget.

Az 1,4-dioxán tusfürdőkben és samponokban is megtalálható
Az 1,4-dioxán tusfürdőkben és samponokban is megtalálható

A vegyület hatásairól bizonyító erejű kutatás még nem született, néhány kísérlettel azonban igazolták, hogy állatokban hozzájárul bizonyos daganatok kialakulásához. Azoknál az egereknél, akik hosszú ideig 1,4-dioxánnal fertőzött vizet fogyasztottak, májrákot azonosítottak a kutatók. A vegyület a bőrön keresztül szívódik fel, és számos rákfajta kialakulásának a veszélyét növelheti, illetve károsíthatja a vesét és az idegrendszert is.

A veszélyes vegyületek vizsgálatával foglalkozó Environmental Working Group adatai szerint az Egyesült Államokban körülbelül 8000 olyan termék lehet a polcokon, amely tartalmaz 1,4-dioxánt. Néhány cég - például a legnagyobb gyermektisztálkodási termékeket forgalmazó vállalat - már évekkel ezelőtt eltávolíttatta termékeiből a veszélyes vegyületet, néhány szenátor azonban szorgalmazza, hogy az 1,4-dioxán általános tiltólistára kerüljön. Kérdéses azonban, hogy ezt mikor sikerül kivitelezni, és hatására mikor tűnnek el az EU országainak polcairól is ezek a termékek.

Forrás: Daily Mail Online

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!