Megemelik a tanárok bérét, itt vannak a számok

Átlagosan mintegy harmadával emelkednek a tanári fizetések jövő év január elsejétől – közölte pénteken a Belügyminisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a pályakezdő gyakornokok fizetése a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023-as évre rögzített 400 000 forintos illetményhez képest 528 800 forintra emelkedik, és ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek. Az emelt bérek februári kifizetéséhez szükséges források az állami, egyházi és magánintézmények fenntartói részére is biztosítottak a központi költségvetés terhére.

A január 1-jétől alkalmazandó új bérsávok szerint a pedagógus havi illetménye pedagógus I. besorolás esetén 538 ezer forintnál, pedagógus II. kategóriában 555 ezer forintnál, mesterpedagógusnál 630 ezer forintnál, kutatótanár esetében pedig 750 ezer forintnál nem lehet kevesebb. A belügyi tárca javaslata a mesterfokozat meglétét további két százalékos, a matematika, digitális kultúra, természettudomány-környezettan, fizika, kémia, biológia, földrajz szakos szakképzettséget pedig az e tantárgyakat tanító pedagógusok vonatkozásában további négy százalékos illetményemeléssel ismerné el.

A pedagógus minősítés és az intézményi tanfelügyelet eljárásait is újraszabályozzák, amire azért van szükség, mert az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a pedagógus tanfelügyelet és az intézményvezetői tanfelügyelet megszűnik. Az új szabályok értelmében a pedagógus minősítés is önkéntessé válik, az előmenetelhez szükséges gyakorlati idő pedig jelentősen csökken.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.