Itt vannak a legolcsóbb és a legdrágább utcák

Magyarországon jelenleg a legalacsonyabb és legmagasabb átlagos négyzetméterárral rendelkező utcák között 700-szoros a különbség. Az élen a budapesti V. kerület, a sor végén a Somogy megyei Nágocs áll - közölte az ingatlan.com az MTI-vel.

Az ingatlan.com saját adatai alapján megállapította, hogy idén az eladásra kínált lakások négyzetméterára a Budapest V. kerületében lévő Széchenyi rakparton volt a legmagasabb, csaknem 3,5 millió forintos fajlagos árral. Ezt a Balaton déli partján található szántódi Parti villasor és a balatonfűzfői Sirály utca követi majdnem 3,2 millió, illetve 3,1 millió forintos összeggel.    

Az ország legolcsóbb utcája a Somogy megyei Nágocs település Táncsics Mihály utcája lett, ahol négyzetméterenként mindössze 5 ezer forintért hirdettek eladásra lakóingatlanokat.    

ingatlan
Brutális különbségek vannak a legolcsóbb és a legdrágább ingatlanok között. Fotó: Getty Images

Idézik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai, amelyek szerint tavaly a főváros XII. kerületében található Költő utca volt a legdrágább országosan és Budapesten belül, itt csaknem 2,5 millió forintos átlagos négyzetméteráron keltek el a lakások. Az V. kerületi Vécsey utca szerezte meg a második, az I. kerületi Orom utca a harmadik helyet: 2,3 millió, illetve 2,2 millió forintos négyzetméterárral. A fővárosban a VIII. kerületi Hős utca volt a legolcsóbb tavaly 223 ezer forinttal.    

A Budapesten kívüli piacon első helyen a balatonfüredi Honvéd utca állt 2,34 millió forintos összeggel. A siófoki Deák Ferenc sétány és Vitorlás utca kapott helyet még a dobogón 1,73 millió és 1,62 millió forinttal. A lista másik végén Mezőhegyes állt: a Komlósfecskéspuszta majorban 21 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár - olvasható az ingatlan.com közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.