Iskolakezdés? Éljük túl anyagilag is!

Az új tanév pénzügyileg és lelkileg is megterhelheti a családot. Megvásárolni mindent, ami szükséges, közben pedig anyagilag is egyensúlyban maradni, akár hitelfelvétellel. Mire figyeljünk? Hol rejtőznek a buktatók? Iskolakezdésre fel!

Zsebbe kell nyúlni

Az iskolakezdés nemcsak a gyerekek számára jár rengeteg izgalommal, hanem a szülőknek is, akiknek nem csak a kisdiák tanulmányaira kell ügyelni, de minden ezzel együtt járó kiadásra is. Utóbbi sokak számára megerőltető, hiszen az írószer, tankönyv- és füzetcsomagok, valamint egyéb kellékek, ruhaneműk több tízezer forintot is elvihetnek, ami nem biztos, hogy mindenkinek rendelkezésére áll. Különösen igaz ez két vagy több gyerek beiskolázása esetén.

Van, aki ki tudja gazdálkodni a fizetéséből, más viszont igénybe veszi munkahelye támogatását, az állami segítséget vagy az ingyenes tankönyvcsomagot. Érdemes azonban előre is takarékoskodni, készülni a nagyobb kiadásokra. Végső esetben pedig folyószámla hitellel, személyi kölcsönnel is előre lehet lendíteni a kisebbek tanulmányait. Nem mindegy azonban milyen típusú hitelt veszünk fel. Mindig fontos mérlegelni ezek költségét és egyéb szempontokat is, így a hitelhez jutás módját, a futamidőt és számos további tényezőt.

Fő a körültekintés! Tippek, tudnivalók

1. Tájékozódjunk a pénzügyi szolgáltatók által kínált úgynevezett fogyasztási hitelek (áruhitel, folyószámlahitel, személyi kölcsön) fajtáiról és kondícióiról. Ezek viszonylag gyors segítséget nyújthatnak rövidtávú pénzügyi zavarok esetében.

2. Sokakat könnyen megtéveszthetnek a reklámok, hiszen a hitellehetőségek hirdetéseiben csak a kamatra vagy a gyors hitelbírálatra hívják fel a figyelmet. Ám a kamat mellett többnyire más költségeket, például magas kezelési költséget is kell fizetni. Az igazi iránytű tehát nem a kamat, hanem a THM (teljes hiteldíjmutató). Ez az egyéves időszakra vetített százalékos érték a hitel teljes költségét mutatja meg. Minél alacsonyabb a THM, annál olcsóbb a kölcsön. A hitelszerződés megkötése előtt kérdezzük végig részletesen, hogy milyen költségeket és mikor kell majd fizetnünk!

3. A kölcsön feltételeit ne csak a THM alapján ítéljük meg, hanem tegyük mérlegre törlesztési képességünket is! Gondoljuk át azt is, hogy összesen mekkora összeget kell kifizetnünk!

4. Szóba jöhet az áruhitel: ez a legszélesebb körben hozzáférhető fogyasztási kölcsön, mely valamennyi nagyobb kereskedelmi hálózatban igényelhető, és jellemzően egy-egy árucikk (pl. drágább tanszer) megvásárlásához nyújtják 20 ezertől 2 millió forintig, a futamidő pedig 6-12 hónaptól jellemzően három évig terjedhet. Ne feledjük, ez legyen bármennyire is könnyen elérhető, mégis ez az egyik legdrágább hitelfajta, ráadásul az akciók is állandóan a költekezésre csábítanak!

5. A folyószámlahitel felvétele is megfontolandó, melyhez bankszámlával kell rendelkeznünk valamelyik hitelintézetnél. A lakossági bankszámlához kapcsolódó folyószámlahitel átmeneti készpénzzavarok áthidalására szolgáló fogyasztási hiteltermék. Ez esetben a bank a számlára érkező rendszeres jövedelmünk alapján egyedi hitelkeretet állapít meg, amelyet szabadon felhasználhatunk, a törlesztés és igénybevétel pedig rugalmas és automatikus. A hitel változó kamattal vehető igénybe. A hiteligénylés részletes feltételeit, a hitelkamatot és egyéb kondíciókat (kezelési költség, hitelbírálati díj, rendelkezésre tartási jutalék, stb.) a hitelintézet üzletszabályzata és hirdetménye tartalmazza.

6. A kisebb összegű és átmeneti jellegű (legfeljebb 1-2 hónapos) anyagi nehézségek esetére rugalmas megoldást jelenthet - a folyószámlahitel mellett - a hitelkártya is, melynek segítségével lehetőségünk van hitelre vásárolni, vagy ha feltétlenül szükséges, készpénzt felvenni, és nem kell a kibocsátó banknál folyószámlát nyitni. Használata előnyös, mert vásárláskor - szigorú feltételek és fizetési határidők betartásával - bizonyos ideig (általában max. 45 napig) kamatmentesen használhatjuk a bank pénzét.

7. A személyi kölcsön bármilyen célra felhasználható, akár rendkívüli kiadások fedezésére, akár tartós fogyasztási cikkek vásárlására, vagy például utazásra. Előnye, hogy gyorsított, egyszerűsített hitelbírálattal (néhány nap) kell csak számolni, rugalmas a futamidő (általában 12-72 hónap), ingatlanfedezet bevonása nélkül igényelhető, illetve adóstárs bevonása esetén magasabb hitelösszeg is elérhető. A kölcsön után a kamaton felül egyéb költséget is felszámolhat a bank, ezért alaposan tanulmányozzuk át a hitelszerződést még az aláírása előtt! Olvassuk el a bank hirdetményét és az általános szerződési feltételeket is, továbbá a szerződésnek minden részletét, ha pedig valamiben bizonytalanok vagyunk, mindenképp kérdezzünk!

+1: Az iskolakezdés időszakában jellemző, hogy a bankok és a kereskedelmi üzletláncok különböző akciók keretében kínálnak ilyen jellegű hiteleket. Vannak ugyan tényleges kedvezmények, az akciósan hirdetett hitelek esetében azonban mindig számolni kell azzal, hogy a kedvezmények csak meghatározott ideig és feltételek mellett érvényesek. Az időszak lejártával a normál kondíciók lépnek életbe.

További információk a témában:

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra