Így vedd rá a gyereket, hogy több zöldséget egyen

A gyümölcsök és a zöldségek nemcsak színesek és finomak, hanem igen gazdagok vízben, rostban, vitaminban, ásványi anyagban és egyéb tápanyagokban, ezért különösen jót tesznek a szervezetnek. Ettől még persze nem feltétlenül könnyű a gyerekeket is rávenni ezek gyakori fogyasztására.

A magyar dietetikusok által összeállított szakmai ajánlások szerint az iskoláskorú gyerekeknek naponta 4 adag zöldséget – a burgonyán kívül – vagy gyümölcsöt kellene enniük, amelyből legalább 1 adagnak frissnek vagy nyersnek kellene lennie. Egy adagnak számít például 1 darab közepes alma vagy paprika, 1 kis tányérnyi saláta, vagy 1 kis pohárnyi bogyós gyümölcs, például málna.

A friss zöldségek és gyümölcsök, illetve az azokból készített ételek mellett azonban fagyasztottak, konzervek, befőttek, savanyúságok, aszalványok és levek is beleszámítanak a napi fogyasztásba, néhány szabályt ugyanakkor nem árt betartani ezzel kapcsolatban – hívták fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egészséges táplálkozásra fókuszáló, Merőkanál elnevezésű projektjének Facebook-posztjában

kisfiú zöldséget eszik
Nem mindig könnyű rávenni a gyerekeket a zöldségek gyakori fogyasztására. Fotó: Getty Images

Fontos szabályok

A szakértők szerint nagyon fontos, hogy az alábbi szabályokat a gyermekednek is megtanítsd.

  • Burgonyát legfeljebb csak minden második napon egyél!
  • Az olajos magvak fogyasztását – magas energiatartalmuk miatt – korlátozd heti 2-3 alkalomra!
  • Az aszalt gyümölcsökből – magas cukortartalmuk miatt – naponta csak néhány szemet fogyassz!
  • Mértékkel fogyaszd a zöldség- és gyümölcsleveket, -nektárokat, -italokat is! Jelentős cukortartalmuk miatt napi egy pohárnál – tehát 2,5 deciliternél – többet ne igyál belőlük!

Így csempészhetsz több zöldséget és gyümölcsöt a gyerek étrendjébe

Ha pedig azon töröd a fejed, mégis hogyan csempészhetnél gyermeked étrendjébe az eddiginél több zöldséget és gyümölcsöt, akkor az alábbi tanácsok lehetnek segítségedre.

  • Törekedj arra, hogy étkezésekkor a tányér felét zöldség és/vagy gyümölcs tegye ki.
  • Ha édességre vágyik a gyerek, adj neki gyümölcsöt, például őszibarackot, egy tál epret, vagy egy felszeletelt almát!
  • Desszertként válassz olyan fogást, amely gyümölcsöt vagy zöldséget is tartalmaz! Jó kompromisszumos megoldás például a gyümölcsös túrókrém, a répatorta és a céklás-csokis muffin is.
  • Tízóraira készíts gyermekednek gyümölcsturmixot! Ez készülhet tejjel, joghurttal vagy vízzel is.
  • A chipsek és egyéb sós rágcsálnivalók helyett kínálj gyermekednek friss zöldségeket – például sárgarépa-, uborka- és karalábéhasábokat – fűszeres natúr joghurttal vagy hummusszal!
  • Tegyél aprított kápiapaprikát vagy sárgarépát a rántottába vagy az omlettbe!
  • A szendvics mellé mindig kínálj zöldséget, például egy kis adag friss salátát is!
  • Keress minden hónapban legalább egy új receptet, amelyhez idényzöldséget, idénygyümölcsöt kell használnod! Az étel elkészítésébe vond be gyermekedet is!

A válogatósság leküzdéséhez korábbi cikkünkben olvashatsz további hasznos tanácsokat. Ha pedig növelnéd gyermeked hajlandóságát a tudatos táplálkozásra, érdemes lehet kinyomtatni a szobájába az alábbi plakátot, amely – hasonló hasznos tájékoztatók mellett – letölthető az OGYÉI oldaláról.

Fotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.