Eurostat: sok magyarnak nem telik rendes ételre

Sokan vannak, akiknek nem jut pénz minden nap meleg ételre.

2023-ban a szegénységben élő magyarok közel felének – 44,9 százalékának – nem telt mindennap húsos, halas vagy vegetáriánus főétkezésre – számol be az Eurostat legfrissebb felmérésének eredményeiről a 24.hu.

Százezrek spórolnak az ételen

Bár a KSH a 2023-ra érvényes, a háztartások életszínvonalát bemutató kiadványát még nem adta ki, azt tudjuk, hogy 2022-ben 1,2 millió magyarnak a jövedelme a medián jövedelem 60 százalékát sem érte el. Mivel drasztikus életszínvonal-növekedés nem történt, arra következtethetünk, hogy a szegénységi küszöb alatt élő honfitársaink közül a tavalyi félmilliónál is többen kényszerülhettek arra, hogy az étkezésen spóroljanak – írja a portál.

Ennél csak Szlovákiában rosszabb a helyzet, ahol 45,7 százalék ez az arány, és ott a teljes lakosság 17,8 százaléka is érintett, miközben Magyarországon ez utóbbi 14,7 százalék. Ráadásul a magyar adatok messze meghaladják az uniós átlagot, az ugyanis a szegénységi küszöb alatt élők esetében 22,3 százalék, a teljes lakosság körében pedig 9,5 százalék.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy nem csak hajléktalanok és idősek, hanem gyerekes családok is megjelentek a fővárosi és vidéki ételosztásokon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!