Ennyi fiatal felnőtt lakik mamahotelben

A magyar fiatalok közel kétharmada a szüleivel él. Ez az arány folyamatosan nő, ráadásul segítséget az elérhető állami támogatások rendszere sem mindenkinek nyújt ahhoz, hogy saját otthont tudjon teremteni magának.

Az Eurostat 2017-es adatai szerint a 25-34 éves magyar fiatalok több mint 40 százaléka szüleivel él. Részletek itt.

"Ugyan sorra adják át az új lakásokat, sok fiatal egyszerűen képtelen elköltözni otthonról" - idézi a Habitat for Humanity új felmérésének következtetését a hvg.hu . Az elemzés szerint a 18-34 éves korosztály több mint 60 százaléka él szüleivel Magyarországon, ami jelentősen magasabb, mint a nem egészen 50 százalékos EU-átlag. Sokan már a születésüktől kezdve lakhatási szegénységben nőnek fel: ma nagyjából minden harmadik 18 év alatti gyerek túlzsúfolt háztartásban lakik itthon.

A 34 év alatti fiatalok közül sokan nem tudnak saját lakást vásárolni
A 34 év alatti fiatalok közül sokan nem tudnak saját lakást vásárolni. Fotó: iStock

A kutatás kimutatta, hogy azok a fiatalok, akik akár pénzben, akár kezességben a hitelfelvételhez számíthatnak anyagi támogatásra családjuktól, átlagosan egymillió forinttal tudnak többet fordítani lakásvásárlásra, mint azok, akik nem számíthatnak ilyen segítségre. Utóbbiak átlagosan 2,2 millió forinttal több hitelt kénytelenek felvenni. A helyzeten az állami támogatások sem segítenek. "A mostani lakástámogatási rendszerben pont azok jutnak még könnyebben támogatással lakáshoz, akiknek a családja jobb anyagi helyzetben van" - hangsúlyozza a cikk.

Megrekedt személyiség? Betegség? Mi is pontosan a Pán Péter szindróma? A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

Korábban a 25-35 éves korosztály közel fele számolt első lakásvásárlásához forrásként a lakás-takarékpénztárakban gyűjtött megtakarítással, csakhogy a lakástakarékok állami támogatása megszűnt. Ezzel eltűnt egy olyan rendszer, amely sokak számára elérhető volt, míg a helyére lépő kibővített csok már egy jóval szűkebb rétegeknek szól a gyakorlatban. Ez utóbbiból ugyanis nemcsak a szegényebb háztartások szorulnak ki, hanem azok is, akik nem tudnak vagy nem szeretnének gyereket vállalni. Ráadásul sokan úgy veszik fel a csok-ot, hogy az ahhoz szükséges gyerekek még meg sem fogantak, ami közel sem kockázatmentes lépés.

Az elmúlt két évtized alatt tízről harminc százalékra nőtt azon 35 év alattiak aránya, akik albérletben élnek. A megkérdezett budapesti fiatalok kétharmada kizárólag azért választja ezt az utat, mert nincs pénze saját lakást venni, eközben viszont folyamatosan emelkednek a bérleti díjak is. "Így aztán előáll a szomorú végeredmény: hiába szeretnének a legtöbben saját lakást, a megkérdezettek negyede kizártnak tartotta, hogy erre valaha is lesz esélye" - olvasható a hvg.hu cikkében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!