Elképesztő, mennyi ételt pazarolunk el

Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. Mutatjuk a részleteket.

2023. negyedik negyedévében 501 hazai háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálták a magyar szakértők, és azt látták, hogy továbbra is a készételekből kerül a legtöbb a kukába. Ezt a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követik – olvasható a Nébih oldalán.

főtt ételt a kukába kotornak
Megdöbbentő, mennyi élelmiszer kerül a kukába egy év alatt. Fotó: Getty Images

Fejenként 62 kiló étel kerül a kukában egy év alatt

A háztartási élelmiszerhulladék csökkenése Magyarországon a tavalyi évben megtorpant, sőt: 2022 hasonló időszakához képest 2 kilóval, fejenként 62 kilogrammra emelkedett az elpazarolt ételek átlagos éves mennyisége.

A két kilós gyarapodás szinte teljes egésze az úgynevezett elkerülhető élelmiszerhulladékok, vagyis a tiszta pazarlás területén jelentkezett” – jegyezték meg.

Mi lehet a növekedés oka?

Az évekig pozitív irányú tendenciában történő változás okainak feltárása a szakértők szerint mélyebb elemzést igényel. Ugyanakkor azt feltételezik, hogy benne a koronavírus-járvány háztartási tudatosságra gyakorolt hatásának „elkopása”, illetve az élelmiszerárak inflációjának mérséklődése is szerepet játszik a mostani tendenciában.

Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető, amelynek kulcsa a szemléletformálás. Ebben meghatározó szerepe van a Nébih Maradék nélkül programjának, valamint az olyan kezdeményezéseknek, mint az élelmiszerpazarlás elleni világnap, amelyet szeptember 29-én tartanak. Ez ideális alkalom arra, hogy alaposabban megvizsgáljuk az otthoni élelmiszerhulladék mennyiségét és összetételét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!