Egyre többen kezdtek félrerakni

Nőtt a megtakarítással rendelkezők száma, sőt azoké is, akik egy évnél hosszabb időre elegendő tartalékkal rendelkeznek.

Az előző, áprilisi kutatáshoz képest 39-ről 28 százalékra csökkent azok aránya, akik nem rendelkeznek semmilyen tartalékkal. Ez a tartalék ugyanakkor a megkérdezettek közel 30 százalékánál legfeljebb három hónapra lenne elegendő derült ki a BÁV Zrt. felméréséből.

megtakarítás, készpénz, bankbetét, folyószámla, kamat
A könnyen mozgósítható megtakarítások közül a készpénz és a hagyományos bankbetét a legnépszerűbb. Fotó: Getty Images

A családra és a barátokra is támaszkodnak 

Anyagi probléma esetén, aki teheti, először saját megtakarításához nyúl, vagy a családtól, barátoktól kér kölcsön, ez utóbbi megoldás pedig jóval népszerűbb most, mint tavaly áprilisban volt. A megtakarítással rendelkezők közül 42 százalék még nem nyúlt hozzá tartalékaihoz, és nem is számít arra, hogy erre szükség lehet. A válaszadók 20 százaléka szerint a közeljövőben adódhat olyan helyzet, hogy szükség lesz erre, és 38 százalék azok aránya, akiknek már hozzá kellett nyúlniuk megtakarításaikhoz, még ha nagy részük, az összes megkérdezett 25 százaléka igyekszik is azt rendre visszapótolni.

Egyre többen fektetnének aranyba

A felmérés alapján a legtöbben ingatlanjukat, autójukat és háztartási ingóságaikat tennék pénzzé szükség esetén. A könnyen mozgósítható megtakarítások közül a készpénz és a hagyományos bankbetét a legnépszerűbb, de egyre keresettebb a nemesfém is. Az aranyat 51 százalék tekinti értékálló befektetésnek, és 25 százalék szeretne a közeljövőben ékszert vagy befektetési aranytömböt venni. A felmérés készítői az elmúlt évek kihívásaival magyarázzák a tartalékképzés felértékelődését. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.