A mentők előtt omlott össze egy férfi keringése

Mellkasi fájdalmak miatt hívták ki a mentőket egy férfihez Bács-Kiskun megyében.

Múlt héten egy 40 éves férfihez hívták ki a mentőket Bács-Kiskun megyében, akinek mellkasi fájdalmai voltak - számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

Helyszínre érkező bajtársaink megvizsgálták a beteget, aki elmondása szerint már jobban érezte magát, hirtelen azonban görcsrohama kezdődött, majd leállt a légzése. A mentőgépkocsi és esetkocsi egységei azonnal megkezdték az emelt szintű újraélesztést és közösen küzdöttek a beteg életért. A gyors segítségnyújtás és a példaértékű csapatmunka végül sikerre vezetett és a férfi stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők

- írták a posztban.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Az északkeleti, keleti országrészben lehet kevesebb felhő, naposabb idő, de a Dunántúl egyes részein is szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet átmenetileg. Az eső délelőtt a legtöbb helyen eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl le a levegő. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra