A magyarok kétharmada lemondott a nyaralásról

Az ijesztő ütemű drágulás és a gyenge forint miatt a magyar emberek kétharmada lemondott idén a nyaralásról.

Az emberek kétharmada nem volt és nem is tervezi, hogy az idén nyáron nyaralni megy – derült ki a Publicus Intézet friss kutatásából, amit a Népszava megrendelésére készített el. A kutatást június 30. és július 7. között végezték el, vagyis még azelőtt, hogy a forint 416-os történelmi mélypontra gyengült az euróhoz képest, valamint ekkor még a rezsidrágításról és a kata szigorításáról sem érkeztek hírek.

Tízből hatan belföldi nyaralást terveznek

A válaszadók többsége (58 százalék) drasztikusan visszavágta a nyaralási büdzsét és úgy döntött, hogy a drágulás miatt az idén nem megy nyaralni. Ötödük megkurtította a szabadság időtartamát, 9 százalék pedig külföldi helyett hazai helyszínt keresett inkább. A többség úgy gondolta, leginkább az étkezésen és a szálláson lehet spórolni a nyaralás során – mindkét esetben nagyjából negyedük döntött így –, 8 százalék az alkohol fogyasztásának korlátozásában látta az olcsóbb vakációt. 46 százalék viszont állította, ha már elmegy nyaralni, akkor semmin sem hajlandó spórolni.

utazás, spórolás
A magas infláció miatt sokan lemondanak idén a nyaralásról. Fotó: Getty Images

A legkevésbé a 60 év felettiek mennek nyaralni, alig több mint ötödük vakációzik, a harminc alattiaknak viszont a fele elutazik. Leginkább a diplomásoknak fér bele a vakációzás, hiszen 59 százalékuk utazik valahová. Minél kisebb az iskolai végzettség, annál kevesebb az esély a nyaralásra , a legfeljebb 8 általánossal rendelkezőknek már csak 23 százaléka reménykedhet abban, hogy elutazhat valahova. Tíz nyaralni indulóból hat a határokon belül pihen, kevéssel több mint negyedük külföldi utazást tervez, 14 százalék pedig mindkét változatot megengedheti magának. A többség bő egy hetet szán a pihenésre. A külföldön nyaralók kicsit hosszabb ideig nyaralnak, ha fizetős szállást választanak – átlagosan 8,3 napot.

A megkérdezettek hatoda idén 50 ezer forintnál kevesebbet szán a nyaralásra, 45 százalékuk fejenként 50-150 ezer forintot tud erre fordítani. Valamivel több mint ötödük 150-300 ezer forintból oldja meg a pihenését. Mindössze a válaszadók 6 százaléka költhet félmillió forintot idén egy kiruccanásra, minden 11. válaszadó pedig 500 ezernél is többet szán a vakációra.

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15, +20 °C
Minimum: +4, +11 °C

A felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Szórványosan alakul ki zápor. Erős, olykor viharos lesz az északnyugati szél, 15, 20 fok közötti maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Hétfőn nem jön újabb front, de még mindig hidegfronthoz hasonló hatás lesz tapasztalható. Görcsös fejfájás, izomgörcs léphet fel, sokan ingerlékenyek, nyugtalanok lehetnek. Az összetett légköri helyzet több panaszt is okozhat. Érdemes megnézni a meteogyógyász® alábbi napi tanácsait! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: