Így fogják manipulálni az időjárást (2018.01.05.)

2018 májusában indul az országos jégkármérséklő rendszer, amellyel a magyar mezőgazdaság évi több tízmilliárd forintot fog megspórolni - a Miniszterelnökség illetékes államtitkára szerint.

Mit jelent ez pontosan?

A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy országszerte 984 darab generátort telepítenek majd, amely ezüst-jodidot párologtat a levegőbe, megelőzve ezzel a jégesőket és így a jégkárokat is. A vegyszer meg leesik az esővel, aztán simán felszívódik a talajban. És erre el fogunk költeni 1,8 milliárd forintot, aztán az üzemeltetésére még évi másfél milliárdot - írja az Index .

eső jégeső ezüst-jodid esőfakasztás időjárás, A jégeső-mentesítés pedig tulajdonképpen a mesterséges esőcsinálás egyik mellékterméke
A jégeső-mentesítés pedig tulajdonképpen a mesterséges esőcsinálás egyik mellékterméke

Az egész Vonneguttal kezdődött

Mármint nem a híres íróval, hanem bátyjával, dr. Bernard Vonneguttal, aki atmoszférakutató volt, és 1946-ban kutatócsoportjával először sikerült a GE laborjában a felhőmagvasítás jelenségét előidéznie és megfigyelnie. Ez nagyjából annyit jelent, hogy egy mesterséges felhőből esőt, illetve hóesést fakasztott különféle anyagok, mint só vagy ezüst-jodid bevitelével.

A korabeli amerikai sajtó nagy szenzációt kanyarított a tudományos eredményből, a cikkek mesterségesen szabályozott időjárásról, esővel eloltott erdőtüzekről és garantált karácsonyi hóesésről fantáziáltak. Persze, hamar kiderült, hogy a gyakorlatban nem olyan egyszerű a dolog kivitelezése, mint egy laborban, és gyorsan felerősödtek azok a hangok is, hogy nem kéne a természet rendjébe belebabrálni, mert annak sosem volt még jó vége.

Hogy működik a civil esőfakasztás?

Akárhogy is, a kísérletek folytatódtak, és a hatvanas évek végén az amerikai hadsereg (pontosabban a CIA) már fegyverként vetette be az esőcsinálást a vietnami háborúban. Ez volt a rajzfilmfiguráról elnevezett Popeye-hadművelet, amellyel a monszunt igyekeztek manipulálni, hogy az esőzések minél hosszabbak és súlyosabbak legyenek, nehezítve ezzel a vietnami csapatok mozgását. A titkosítás alól feloldott dokumentumok szerint sikerrel. 1977-ben aztán nemzetközi egyezmény tiltotta be a katonai célú időjárás-manipulációt.

A civil esőfakasztás azóta egész iparággá nőtte ki magát: a Bloomberg összefoglalója szerint 52 országban foglalkoznak ilyesmivel; a legnagyobb szereplő Kína, ahol államilag koordinált az esőcsinálás, és százmilliókat költenek rá, hogy a mezőgazdaságot támogassák az így előidézett öntözéssel, illetve a nagyvárosok katasztrofálisan agyonszennyezett levegőjét kimossák néha egy kiadós esővel.

Bár már vagy fél évszázada használják, a tudósok a mai napig vitatkoznak azon, hogy valójában milyen hatásfokkal működik a mesterséges esőfakasztás - de ahhoz már elég statisztika gyűlt össze, hogy kijelentsük: igen, működik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek, és a nyugati tájakon néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.