Újévi időjárás: orvosmeteorológiai szempontból megkönnyebbülést hoz az év első napja

2026 első napja enyhülést hoz időjárásunkba.

Egyre nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet - a legtöbb napsütés nyugaton, délnyugaton valószínű – írja a kiderul.hu. Helyenként hószállingózás, kisebb havazás nem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd délies irányba fordul a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2 fok között alakul, de a szélcsendes, derült helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +6 fok között valószínű.

Napsütésben futó nő
Fotó: Getty Images

Jobb kedvünk lesz

Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap lényegesen kedvezőbb, mint az elmúlt év utolsó napja volt, de átmeneti, „kétarcú” terhelést jelent a szervezet számára: a hidegfronti hatás fokozatosan gyengül, miközben már egy enyhébb, melegedő tendencia is megjelenik. Az egyre több napsütés kétségtelenül javít majd a közérzetünkön, ahogyan a mérsékeltebb napi hőingás is jólesik majd. Nő a szerotoninszintünk, a tompaság csökken. Kevesebb lesz a csapadék, és az is a „jobb fajtából”. Ezzel párhuzamosan csökken a szív- és érrendszeri terhelés, az ízületi fájdalmak enyhülnek - vagyis ez az időjárás front utáni regenerációs szakasznak tekinthető. Azért enyhe fejfájás, fáradékonyság így is kifejezetten ajánlott a napsütéses órákban.



ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől ismét változó vastagságú felhőzet érkezik, így közepesen és erősen felhős tájakra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!