Orvosmeteo: elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a meleg miatt

A hirtelen jött nyár tovább folytatódik, ráadásul az UV-sugárzás is erős.

Napos, száraz idő várható késő délutánig kevés fátyolfelhővel. Egyedül északkeleten fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar. Estére nyugat felől egyre több felhő sodródik az ország fölé, nagy területen megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik a szél, mely északnyugaton az esti órákban sem csillapodik. Délutánra 30 és 35 fok közé melegszik fel a hőmérséklet, ami miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb lehet a maximum. Késő este 19 és 28 fok közötti értékeket mérhetünk majd – áll a Kiderül előrejelzésében

nő ül egy dézsában
Eljöt a stradolás ideje. Fotó: Getty Images

A hirtelen jött nyár igencsak megterhelheti a szervezetet. Törekedj a folyamatos folyadékpótlásra, és lehetőleg a déli órákban kerüld a direkt napfényt, mert a Hungaromet előrejelzése szerint ma nagyon erős lesz az UV-sugárzás. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!