Orvosmeteorológia: izzasztó hőséggel búcsúzik az augusztus

Sok napsütésre és kánikulára van kilátás az előttünk álló hét folyamán. A forróságban fontos odafigyelni a kellő folyadékbevitelre és a fényvédelemre.

Túlnyomóan derült, napos idő várható ma, amelyet csak kevés gomolyfelhő zavarhat meg. Csapadék nem lesz, és a légmozgás is többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csupán a Tiszántúlon lehet időnként egy-egy élénk széllökés – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű, majd késő estére 21 és 27 fok közé hűl vissza a levegő. A napi középhőmérséklet általában 25-26, az Alföldön és városi környezetben viszont több helyen akár 27-28 fok körül alakul.

Bár fronthatás nem érvényesül, a fokozódó hőség jelentős megterhelést ró a szervezetre. Mindenképpen ajánlott a bőséges folyadékfogyasztás, továbbá védekezni kell a káros UV-sugárzással szemben is. Ilyenkor ugyanis rövid idő alatt bőrpír és leégés alakulhat ki a szabadban, valamint vigyázni kell arra is, nehogy túlhevüljünk, mert a napszúrás, hőguta veszélye is magas a napon tartózkodva. Magas faktorszámú fényvédőszer alkalmazása mellett ajánlott világos, természetes anyagú ruházattal, napszemüveggel és széles karimájú kalap viselésével védekezni. Az allergiások számára ugyancsak rossz hír, hogy a parlagfű pollenkoncentrációja országosan eléri a magas, helyenként akár a nagyon magas szintet is. A panaszok mérséklése érdekében hasznos, ha kevés időt töltünk a szabadban, a szellőztetést éjszakára időzítjük, illetve naponta hajat mosunk.

szökőkútban frissíti magát egy nő a hőségben az egri Dobó téren 2022. június 27-én
Igazi kánikula várható az előttünk álló hét során. Fotó: MTI/Komka Péter

Csak elvétve lehet egy-egy zápor, zivatar

Ami a folytatást illeti, az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint kedden sok napsütés várható a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Csapadék nem valószínű, de egy-egy futó zápor kialakulhat. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. Hajnalra általában 18 és 22 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre érzékeny helyeken pár fokkal hűvösebb, a vízpartokon, a nagyobb városokban pedig kissé enyhébb is lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között alakul.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható, nagyobb eséllyel az északi megyékben lehet zápor, zivatar. A szél csak zivatarok idején erősödhet meg. Hajnalra általában 18 és 22 fok közé hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között valószínű.

Csütörtökön a napos időt gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják meg, és helyenként zápor, zivatar előfordulhat. A szél csak zivatar idején erősödhet meg. A hajnali 15-23 fokról délutánra 28 és 35 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken a napos időt fátyolfelhők és helyenként intenzívebbé váló gomolyfelhő-képződés zavarhatja, és szórványos jelleggel zápor, zivatar előfordulhat. A délies irányú szél helyenként megélénkülhet, zivatarok idején erős, viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 17-24, délután 28-36 fok várható.

Hétvégére felszaporodhatnak a felhők

Szombaton az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés valószínű és szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. A nagyrészt még délies irányú szél megélénkülhet, zivatarok idején viharos lökések is lehetnek. A hajnali 17-22 fokról délutánra 28-36 fokra melegszik fel a levegő.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Az előző napokhoz képest nagyobb a csapadék valószínűsége, így – nagyobb eséllyel a nap második felében – többfelé lehet eső, zápor, zivatar. A szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként meg is erősödhet. A minimumhőmérséklet 17 és 23, a maximum 26 és 35 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.