Hidegfront nyomhatja rá a bélyegét a szombatra

Borult idővel és hidegfronttal indul a szombat.

Délelőtt szinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti és délnyugati országrészben még este is maradhatnak felhősebb területek. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor. Egyre többfelé megélénkül, helyenként olykor meg is erősödik az északnyugati szél. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő - olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Lehulló falevelek egy utcán.
Hűvösebb időre kell számítani szombaton. Fotó: Getty Images

Gyenge hidegfront éri el hazánkat, amely lehűlést hoz magával. A front átvonulása az érzékenyebbek számára megterhelő hatású lehet, főként azok számára, akik szív- és érrendszeri, ízületi vagy idegrendszeri panaszokkal küzdenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!