Hidegfront okozhat problémákat a hét első napján

Kellemes idővel indul hat, de az ország egyes részein záporra és erős szélre is esély van.

A változó mennyiségű felhőzet mellett általában néhány órára kisüt a nap. A legtöbb felhő a keleti konvergencia mentén, valamint nyugaton valószínű. Helyenként - főként az északkeleti és esetleg az északnyugati tájakon is - előfordulhat gyenge eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szél elsősorban hazánk nyugati felén megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. Késő estére 6 és 13 fok közé hűl le a levegő - olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Egy nő az ablakból a sárga levelű fákat nézi.
Csak kevés esély van záporokra. Fotó: Getty Images

Hidegfronttal indul a hét

A hűvös reggel enyhe vérnyomás-emelkedést, hörgőérzékenységet, hidegérzést okozhat. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!