Orvosmeteorológia: folytatódik a melegedés – Nem csak a fejünk fájhat

Nem számíthatunk sok napsütésre csütörtökön sem. A melegfront viszont problémákat okozhat az arra érzékenyeknél.

A látási viszonyok fokozatosan javulnak. Nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de előtte még az ország nagy részén hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap - ugyanakkor a nyugati tájakon és az Északi-középhegység tágabb térségében egész nap borongós lehet az idő. Délelőtt még inkább északkeleten, majd a déli óráktól nyugat felől ismét egyre több helyen várható eső, záporeső, a délkeleti vidékeken azonban továbbra is kisebb a csapadék esélye. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében, valamint a nyugati határ közelében ennél hidegebb maradhat az idő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

egy nő áll esernyővel a kora tavaszi esőben egy városi utcán
Fotó: Getty Images

Melegfronti hatás okoz panaszokat

A HungaroMet előrejelzése szerint melegfronti hatás várható, ez fejfájást, koncentrálási nehézséget, vagy lassabb reakcióidőt okozhat. A frontra érzékenyeknek ilyenkor a pihenés, a bőséges folyadékbevitel, a könnyű étkezés és a fizikai aktivitás segíthet a tünetek mérséklésében.

Markáns változás csak vasárnap érkezik az időjárásban, egy hidegfront képében. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!