Orvosmeteorológia: folytatódik a lehűlés, hózápor is lehet

A hétvégéig hideg beáramlás határozza meg időjárásunkat, amely így hűvösebb lehet az ilyenkor szokásosnál.

A Dunántúlon derült lesz ma az ég, másutt viszont gomolyfelhők képződnek, illetve sodródnak fölénk, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak. Sőt, az ország keleti felén, harmadán kevés helyen zápor, esetleg hózápor is előfordulhat – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Sokfelé feltámad a szél is: főként a Dunántúlon és az északkeleti tájakon lehet erős lökésekre számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

virágzó cseresznyefa tavasszal
Fotó: Getty Images

Csúcsra jár a tavaszi pollenszezon

Időjárásunkban jelenleg az a legdominánsabb elem, hogy egy tőlünk északkeletre örvénylő ciklon hátoldalán hideg északi levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban. Fontos tehát a réteges, szélálló öltözködés. Ezenkívül a hideg reggeleken felerősödhetnek az ízületi bántalmakkal élők fájdalmai, ami ellen az érintett végtagok melegen tartásával védekezhetünk. Szintén rossz hír, hogy erősödik a pollenterhelés: a platán és a nyír virágporának koncentrációja már országosan magas-nagyon magas. Összességében pedig egyre többféle tavaszi fa virágzása indul el, és egyszerre közel 20-féle allergén található meg most a levegőben.

Ami a folytatást illeti, pénteken északnyugatról vastagabb felhőzet sodródhat fölénk. A nyugati tájakon helyenként gyenge eső, zápor is előfordulhat, míg keletebbre gomolyfelhős, napos időre lehet számítani. Helyenként ismét megélénkülhet az északias szél napközben. Hajnalban mínusz 5 és 0 fok közötti minimumokat mérhetünk, fagypont feletti értékek csak kevés helyen valószínűek. Délutánra aztán 7-14 fokig melegszik a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!