Orvosmeteorológia: még érezteti utóhatásait a szombati hidegfront

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint még vasárnap is érezhetjük a szombati hidegfront utóhatásait, így az időjárásra érzékenyek továbbra is változatos panaszokkal küzdhetnek.

A március 29-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -11 Celsius-fokot 1918-ban jegyezték fel Debrecen területén. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1989-ben mért eredmény tartja, amikor 26 fokot mutattak a hőmérők Marcali és Mohács környékén. Mutatjuk, most milyen értékekre lehet számítani.

az orvosmeteorológiai helyzet miatt fejfájással és vérnyomásproblémával küzdő férfi a fejét fogva fekszik a kanapén
Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint az időjárásra érzékenyek továbbra is változatos panaszokkal, például fejfájással és vérnyomásproblémákkal küzdhetnek. Fotó: Getty Images

Mai időjárás

A vasárnap többórás napsütést tartogat, mellette azonban változóan felhős lesz az ég. Elszórtan záporok is előfordulhatnak.

Többfelé erős, néhol – főként a Dunántúlon – pedig időnként viharos is lehet az északi, északkeleti szél. A legenyhébb délutáni órákban általában 12 és 18 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, bár a Dunántúlon néhol 12 fok alatti csúcsértékek is előfordulhatnak. Késő estére pedig általában 0 és 8 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Mai fronthatás

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint még érezhetjük a szombati hidegfront utóhatásait, így az időjárásra érzékenyek továbbra is változatos panaszokkal küzdhetnek. Jellemző lehet például a fejfájás, a tarkótáji feszülés, a feszültség, az ingerlékenység, a nyugtalanság, a vérnyomás-emelkedés vagy -ingadozás, és az erős szívdobogásérzés, különösen a keringési betegségekkel élőknél.

Az erős szél és a hideg reggelek miatt sokaknál felerősödhetnek az ízületi és mozgásszervi fájdalmak, valamint a reumás panaszok is, súlyosbodhat továbbá az asztmások állapota is. Ráadásul a szélterhelés és a hőérzet romlása még azoknál is rossz közérzetet okozhat, akik egyébként nem annyira érzékenyek a frontokra.

A vérnyomás nem megugrik, hanem alkalmazkodik – így hat rá az időjárás
Tényleg befolyásolhatja a hideg vagy az időjárás szezonális változása a vérnyomást? Mutatjuk, mit mond erről a tudomány!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!