Orvosmeteo: mutatjuk, meddig marad a változékony idő

Kedden is borult és párás időben lesz részünk. Esőre és havazásra is számíthatunk.

A térségünk felett egy csapadéksáv vonul át észak-északkelet felől dél felé. Sokfelé várható eső, estefelé viszont már a síkvidéken is a havazás lesz a jellemzőbb. Délután elsősorban az ország északkeleti-északi felén fordul majd elő időszakosan csapadék. Zömmel eső, záporeső várható, a Dunántúlon azonban akár havas eső, havazás is előfordulhat.

nő leheli a kezét a hidegben
Kedden is borult és párás időben lesz részünk. Esőre és havazásra is számíthatunk. Fotó: Getty Images

Az északias szél az Alpokalján és a Zemplén térségében megélénkül, néhol meg is erősödik. A legenyhébb délutáni órákban 2 és 6 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig -1 és +4 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma az ország nagy részén kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható. Így jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés. Napközben inkább csak a hegyvidéki területeken lehet kisebb havazásra számítani, estétől azonban már a síkvidéken is havazás válthatja fel az esőt. A hegyekben több 3-5 centiméternyi friss hó hullhat, a síkvidéken viszont legfeljebb egy vékony, 1-2 centis hóréteg alakulhat ki.

17,5 fokot is mértek már ezen a napon

A december 10-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -23 Celsius-fokot 1933-ban jegyezték fel Mosonmagyaróvár településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1915-ben mért eredmény tartja, amikor 17,5 fokot mutattak a hőmérők Ásotthalmon.

Lehűlés és változékony időjárás a menü

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma kettős fronthatásban lesz részünk. A változékony időjárás legalább holnapig kitart. Pár fokos lehűlés várható, ez azonban megfelel az ilyenkor szokásosnak. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra