Orvosmeteo: még kiélvezhetjük a frontmentes időt

Néhány napig még kiélvezhetjük a frontmentes időt, szeptember elején viszont újabb front érkezik majd.

Az előző napokhoz hasonlóan a péntek is napos időt ígér, csak kevés felhő lesz az égen. Legfeljebb a nyugati megyékben, illetve az Északi-középhegységben alakulhat ki néhány helyen zápor, esetleg zivatar.

dolgozó fiatal nő ventilátor előtt hűsül
Néhány napig még kiélvezhetjük a frontmentes időt, szeptember elején viszont újabb front érkezik majd. Fotó: Getty Images

Az ország keleti, délkeleti felén megélénkül az északkeleti, keleti szél, a zivatarokat pedig erős, viharos széllökések is kísérhetik. A legmelegebb délutáni órákban 32 és 36 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 19 és 24 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma délután az ország északi, északnyugati felében elvétve zivatarok fordulhatnak elő. Az erősebb gócokhoz intenzív csapadék, kisebb méretű jég, illetve átmeneti viharos széllökések társulhatnak. Közben az északi határszél kivételével mindenhol 25 fok fölötti, az Alföld déli felén pedig 27 fok körüli napi középhőmérséklet várható.

2,1 fokot is mértek már ezen a napon

Az augusztus 30-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 2,1 Celsius-fokot 2001-ben jegyezték fel, Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1992-ben mért eredmény tartja, amikor 38,2 fokot mutattak a hőmérők Debrecenben.

Még kiélvezhetjük a frontmentes időt

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint továbbra is frontmentes időre számíthatunk, a következő front szeptember elején érkezik majd. Addig viszont a hőség és a parlagfű virágzása nehezíti meg mindennapjainkat. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!