Orvosmeteo: kiderült, mikor jön a következő front és lehűlés

Kedden sok napsütés várható, a hőség azonban mérséklődik. Néhol záport, zivatart is tartogat a nap.

Kelet felé helyeződik a szakadozott felhőzet, amely záporesőt vihet abba a térségbe, de sok napsütésre is számíthatunk. A déli óráktól elsősorban a Miskolc-Békéscsaba vonal tágabb környezetében alakulhat ki zápor és zivatar, amelyet néhol felhőszakadás is kísérhet.

fiatal nő szakadó esőben sétál az utcál fekete esernyővel
Néhol már ma is lecsaphat felhőszakadás. Fotó: Getty Images

Több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati szél, zivatarok idején pedig akár erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmelegebb délutáni órákban 27 és 32 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 19 és 27 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint napközben egy összeáramlás mentén – főként a Dunától keletre – zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket intenzív csapadék, viharos széllökések és kisebb méretű jég kísérhet. Közben sok helyen mérséklődik a hőség, a Dél-Alföldön azonban még elérheti a 25 fokot a napi átlaghőmérséklet.

4,2 fokot is mértek már ezen a napon

A július 15-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 4,2 Celsius-fokot 1919-ben jegyezték fel Dobogókőn. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1931-ben mért eredmény tartja, amikor 38,1 fokot mutattak a hőmérők Túrkevén.

Hamarosan újabb lehűlés jön

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma fronthatással nem kell számolni, a következő front holnap érkezik a térségünkbe. Annak következtében ismét lehűlés várható majd. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!